Kedves Olvasók!

Nemrég egy hozzászóló segítségével felfedeztem, hogy van már ugyan egy Curran POV rajongói fordítás, de az az összegyűjtött kötetből csupán egy jelenetet tartalmaz, ezért elkezdtem a többit fordítani. Jelenetenként adom közre, hogy mindig legyen az oldalon valami újdonság, de ha az összes kész, akkor epub és pdf formában egyben is fel fog kerülni.

KATE SZÁRMAZÁSA

CURRAN SZEMSZÖGÉBŐL MEGÍRT JELENET 

(3. és 4. Kate Daniels rész között játszódik)

Ültem az irodámban, és azt gondoltam, hogy elég jó az életem. A mágia lent van, és van egy csésze forró kávém, a régi CD-lejátszón meg a Great Big Sea szól. Az elmúlt pár hét szörnyű volt. Nos, ez egy kicsit alulértékeli a történteket. A Falka tagjai megszegték az első törvényemet, és csatlakoztak Kate-hez az Éjféli Játékokon. Derek csúnyán megsérült. Kate majdnem meghalt, és én még soha nem féltem ennyire, azóta nem, hogy a családomat meggyilkolták. Ugyanazt a tehetetlenséget éreztem, ahogy a béna testét tartottam. Mégis győztünk, a kölyök visszanyerte az egészségét, ha a külsejét nem is, és a dolgok lenyugodtak.

Még azt a kibaszott perverzet is sikerült a helyére tennem. Micsoda pazarlás... ahelyett, hogy az igazi alakja erejében tobzódna, gyáva nyúl módjára gyönyörű álarcok mögé bújik, és csábító játékokat játszik. Saiman gyenge, de nagyon hiú. Megsértettem a büszkeségét. Valószínűleg megtorolja rajtam valamilyen módon.

Eljátszottam a gondolattal, hogy megmondom Jimnek, szabaduljon meg tőle. Könnyű lenne. Saimannak nem voltak barátai vagy családja. Kinek hiányozna? Különben is, Saiman a tudásával és titkokkal üzletelt, és ismertem egy jaguárt, aki szívesen eltöltött volna vele egy kis időt, hogy kiszedjen néhány információt abból a csinos fejéből.

A kávémat egy kék fémbögréből ittam. Gyerekkoromban, miután a szüleim meghaltak, egy ideig az erdőben éltem, és egyszer kifosztottam egy nyaralót. Volt egy készlet kék fémtányérjuk és bögréjük, egy kemping étkészlet. Elloptam és az instant kávéjukat is, és aznap este egyedül ittam meg az egészet a kis tüzem fölött. Az első csésze kávé íze olyan volt, mint a mennyország. George, Mahon lánya, talált egy ugyanilyen edénykészletet, és nekem adta karácsonyra.

Ismerős illat és kopogás jelezte, hogy megérkezett a biztonsági főnököm.

Fesd az ördögöt...

- Gyere be!

Jim lépett be az ajtón, kezében egy vastag bőrdossziéval. Legalább egy hüvelyk vastag volt. Nagyszerű. Ez örökké fog tartani.

Jim ellenőrizte a folyosót, és becsukta maga mögött az ajtót. A "beszélnünk kell" arcát viselte, ami egészen más volt, mint a szokásos "vagány vagyok, ne szórakozz velem" arca, amit Jim kellemesen semlegesnek vélt. Nemcsak fizikailag volt impozáns; képes volt fenyegetést sugározni. Azt hiszem, legtöbbször nem is volt ennek tudatában. Borzalmas óvóbácsi lenne belőle, de a Macska klán alfájaként és a helyettesemként tökéletesen betöltötte a pozícióját. A többi klán nem feltétlenül kedvelte őt, de tisztelték a hatalmát és a pozícióját.

- Beszélnünk kell - jelentette be minden előzmény nélkül.

És ezzel elszállt minden jó kedvem. Megerősítettem magam. - Mennyire súlyos a helyzet? - Az biztos, hogy nem fog tetszeni.

Letett elém egy régi Polaroidot. A képen egy fiatal lány volt, talán tizenkét vagy tizenhárom éves lehetett, bedagadt szemmel és felrepedt ajakkal, és dacosan bámult rám. Bárhol felismerném azokat a szemeket.

- Kate - mondtam. Nem kérdés volt.

- Igen. - Jim leült a székre. - A legtöbb, amit ki lehetett deríteni, hogy Guatemalában készült, több mint egy évtizede. Megnyert egy meztelen ökölvívóversenyt. A többiek fiúk voltak, néhányan tizenhat évesek.

- Ez most nagy dolog odalent?

- Igen. Azt hiszem, jobb, mint azt nézni, ahogy a kakasok tépik szét egymást.

És még az emberek neveztek állatoknak minket. - Miért mutatod ezt nekem?

Felemelte az egyik ujját. Úgy látszik, volt még más is. Jim kinyitotta a kezében lévő dossziét, kivett egy másik képet, és letette. Kate most idősebb volt, jobb kezében gladius, bal vállán kötés.

- Rio - jelentette be a férfi -, két évvel később. Végigküzdött és megnyert egy városi kardversenyt, amelyet az egyik nagy banda szponzorált. Az új tehetségek felkutatásának egyik módja, gondolom. A mérkőzések csak akkor érnek véget, ha az egyik harcos megnyomorodik vagy meghal. A legtöbb ellenfelét harcképtelenné tette, de az utolsó fickónak, aki kétszer akkora és jóval idősebb volt nála, harminc másodperc alatt vágta fel a torkát. 'pequena assassina'-nak hívták, és még mindig emlékeznek rá.

A kis gyilkos. Kate imádná ezt. Szóval a gyerekkora szörnyű volt. Sok embernek nem volt tökéletes gyerekkora. Jim miért érezte ezt olyan fontosnak? Többnek kellett lennie.

- Azt hittem, Greg nevelte fel. - Greg a Rend lovagja, lovagjós és szövetséges volt. Nem is olyan régen halt meg. Akkor találkoztam Kate-tel. A gyilkosát kereste.

Jim megrázta a fejét. - Nem, ez még azelőtt volt. De szépen átvezet a következő részhez.

Az első, majd a második képre mutatott. - Nézd meg közelebbről. Észreveszel valamit?

Eltartott néhány pillanatig, de megtaláltam, ugyanaz a férfi volt a tömegben, Kate-et bámulta, kegyetlennek tűnő arcán valami olyasvalamivel, amit vad büszkeségnek vagy helyeslésnek lehetne nevezni. Nagydarab volt, eltörpültek a körülötte álló férfiak. Magas, erős, izmos, annak ellenére, hogy a negyvenes évei végén vagy az ötvenes évei elején járthatott. Őszülő haja petyhüdten lógott le a széles válláig. Vonásai, amelyek valaha talán kellemesek voltak, durvává váltak, a hegszövet és az idő megvastagította őket. Úgy nézett ki, mint egy vén bokszoló, aki túl sok időt töltött a napon és a szélben. Mégsem hasonlított a fotókon látható fiatal Kate-re.

Jim letett egy másik fényképet. Ezen a képen Kate és a férfi egy bárban ültek, közöttük egy üveg valamivel, túlságosan elmosódott a kép ahhoz, hogy el lehessen olvasni a címkét. Kate úgy tizennégy év körülinek tűnt.

- Együtt utaztak - mondta Jim. - Soha nem maradtak sehol sem sokáig. Néha-néha felbukkantak, beneveztek valamilyen harci versenyre vagy elvállaltak egy nehéz munkát, győztek, gyilkoltak, és elmentek. Ez volt Kuba. Még egyszer látták őket Miamiban, aztán soha többet nem látták őket. Legalábbis nem együtt.

- Tudod, hogy ki ő?

- Elég jó tippem van. - Egy vékony, "Voron" feliratú dossziét húzott elő a bőrmappából, és kinyitotta az előttem lévő asztalon.

Ugyanannak a férfinak a képe volt benne, fiatalabbnak látszott, talán egy évtizeddel vagy annál is többel, valamiféle harci öltözékben. Egyik kezében egy fekete fejszét tartott, a másikban pedig egy férfi levágott fejét a hajánál fogva. Az arca démoni volt, eltorzult az elragadtatástól, az erőszakban gyönyörködött, olyan volt, mint egy ősi harci maszk. Úgy tűnt, mintha az ég felé ordítana. Egy vérengző hadistenre hasonlított. Legyőzhetetlen és rettenetes látvány.

- Miért van katonának öltözve, de miért van a kezében fejsze?

- Technikailag ez egy taktikai tomahawk. Ez volt a kedvenc fegyvere, amikor kifogyott a töltényekből. Információink szerint ez a kép több mint ötven évvel ezelőtt készült. A mágia visszatért, de még gyenge volt, és a fegyverek is megbízhatóbbak voltak.

- Kellemes fickó - jegyeztem meg.

- Fogalmad sincs róla. Minden beszámoló szerint tehetséges parancsnok volt, de hajlamos volt a berserker dührohamra. A közelharcban eluralkodott rajta a vérszomj, és úgy tépte szét az ellenséget, mint egy állat.

- Ki tartotta a láncát? - Biztos voltam benne, hogy már tudom.

- Roland.

- A Tornyok építője és az Emberek ura.

- Igen.

A kurva életbe. A fém nyikorgott a kezemben. Letettem az összezúzott kék fémdarabot az asztalomra, és leráztam a kávét a kezemről. Jim nem szólt semmit, csak várt.

- Most pedig elmondod, hogy Kate-et miért ez az ember nevelte fel, és miért kéne, hogy engem ez érdekeljen. - Miért nem lehetett semmi sem egyszerű Kate-tel kapcsolatban? Miért nem tudott Jim soha csak olyan dolgok miatt bejönni, hogy elmondja, hogy tökéletes pontszámot szedett össze a tekepályán, vagy leintették a személyes kedvencét? Vagy talán, hogy végre randira hívta azt a furcsa tigrislányt.

- Én kedvelem Kate-et - mondta Jim. - Évek óta ismerem, és egymás seggét is megmentettük, nem is egyszer. Akkoriban nem nagyon érdekelt, hogy hol nőtt fel, vagy hogy kinek a rokona, mert ez nem volt biztonsági kérdés a számunkra. Csak az érdekelt, hogy jól bánik a pengével, és mindig azt teszi, amit megígért. Sok szarságot beszél, de többnyire alá is tudja támasztani.

Jim hátradőlt. - Jelenleg minden másképp van. Személy szerint csodálom őt. Lehetne sokkal rosszabb is, de az én dolgom, hogy elmondjam neked, amit te nem akarsz meghallani. Most elmesélek neked egy történetet, és te hallgatni fogsz rám, mert én vagyok felelős a Falka biztonságáért, és a barátod vagyok.

Baszd meg, és baszd meg a történeted is. - Folytasd.

- Ezt itt úgy hívják, hogy városi legenda vagy modernkori tündérmese. Egy nagyon rossz emberről szól, a vámpírok királyáról és mindenféle szörnyű élőhalott szarháziakról. Az olyan emberek, mint Ghastek, és még ez a Voron is, rajonganak érte. Életben és fiatalon tudja tartani őket. De öreg, nagyon öreg, Bibliai léptékben mérve. Egyesek szerint ő teremtette az első vámpírt. A legtöbbek számára ő egy legenda, olyan, mint Merlin vagy Héraklész. Az igazán okos emberek, az akadémista típusok azt mondják, hogy ő egy példázat vagy egy analógia. Ugyanezek a típusok azt mondják, hogy Káin és Ábel története arról szól, hogy a vadászó-gyűjtögető kultúrákat felváltotta a mezőgazdaság és a városok felemelkedése. Hogy Roland az uralkodókat és a törvényeiket képviseli, akik rendet kényszerítenek a káoszra és az anarchiára. Egy mesebeli építő vagy városalapító. Ez mind szép és jó, gondolom, de az igazság az, hogy ő tényleg létezik. Ezt mindketten tudjuk. A többi nem olyan egyszerű. Rengeteg történet szól róla, némelyik igaz, némelyik nem. Amit biztosan tudunk, az az, hogy minden gyermeke fellázadt ellene. Néhányan elutasították, néhányan a kevésbé szerencsések közül igyekeztek bitorolni a hatalmát. Gilgames például elhagyta és megalapította Urukot. Ábrahám felvállalta, és veszített. Minden...

Félbeszakítottam. - Jim, honnan szedted ezt a sok szart?

- Utánanéztem egy kicsit. Megvannak a forrásaim.

- Megkérdezted Dalit, ugye?

Az ő esetében ritkaságnak számító vigyorba tört ki. - Igen, átkozottul okos. Eltartott egy darabig, de a legtöbbet ő ásta elő.

- Tudja, hogy kedveled őt?

- Nem rólam beszélünk. Hanem rólad és a te... cicamicádról.

- Ebben az esetben, professzor úr, szörnyen sajnálom, hogy megzavartam a lenyűgöző előadását ezekről a baromságokról. Kérlek, folytasd.

Megvonta a vállát. - Köszönöm, folytatom. Nos, mielőtt félbeszakítottál, éppen azt magyaráztam, hogy Rolandnak nem volt szerencséje a gyerekeivel. Nagyon tragikus módon. Most pedig tekerjünk előre úgy harminc évvel ezelőttre. A főemberünknek új hitvese van. Gyönyörű és mindenki szereti. Különösen Roland. Hatalmába keríti a szerelem, és hamarosan a hölgyével családot alapítanak. Roland eleinte túlságosan is örül. Évszázadok óta nem született kis szörnyetege, és szentimentális érzések ébrednek benne. Mindenki boldog. Aztán hirtelen meggondolja magát, és megpróbálja megölni iruló-piruló menyasszonyát és a gyermeket, akivel viselős. A nő elmenekül a hadúrral. Olyan, mint Artúr király, csak Lancelot egy mészáros, Guinevere-t pedig felcsinálták.

Ez a történet egyre jobb és jobb lesz.

Jim folytatta. - Ők ketten ismeretlen helyre szöknek. Mint minden férfi, Roland is kiakad, és keresi őket. Ő azonban nem akármilyen férfi, és a világon sehol sincsenek biztonságban. Megtalálja őket, és a nő szembeszáll vele, miközben Voron elmenekül a gyerekkel. Roland megöli a feleségét, de előbb kivájja a szemét. Aztán súlyosan megsebesülve és összetört szívvel távozik. Egyedül. Voron, szentimentális típus lévén, felneveli ezt a gyermeket, hogy olyan halálos gyilkos legyen, amilyen csak lehet. Utaznak, edzenek, és a férfi egy élő fegyverré csiszolja a lányt. Olyanná, amit egykori mestere ellen fog felhasználni. Elmondja neki, hogy az apja megpróbálta megölni őt és megölte az anyját. Egyszer aztán óvatlanul egy másik férfival hagyta hátra a lányt. A gyilkosok már közel voltak, amikor eltűnt. A holléte jelenleg ismeretlen.

- Ez egy nagyszerű történet, Jim, de mi köze van nekem ehhez? – harcoltam vele, hogy kimondja.

- Nagyon jól tudod, hogy mi köze van hozzád. Több kép van róluk, több tanúvallomás, több legenda. Minden benne van. - Átdobta felém az aktát az asztalon. A szememet az övébe mélyesztettem, amíg le nem nézett.

- Sajnálom - mondta. - Nem akartam mindezt elmondani neked, és ha szereted őt, én melletted állok. Mindkettőtök mellett. De tudnod kell. El fog jönni érte. Mindig ezt teszi.

- Akkor harcolni fogunk ellene. - Senki sem veheti el tőlem azt, ami az enyém.

- Igen, azt fogjuk tenni, de lehet, hogy nem fogunk győzni.

- Ki tudja még?

- Én, te, Doolittle sejti, Mahon is tudja, és ez egyáltalán nem tetszik neki. Úgy látja, hogy veszélyt jelent a Falkára nézve. Nem téved. Mindig is azt remélte, hogy valamelyik lányánál kötsz ki, talán George-nál. - Elmosolyodott. - Mindent a családban akar tartani, azt hiszem. Kicsit megöli, hogy Kate-et választottad.

- Majd túlteszi magát rajta. - George olyan volt, mint a húgom. Kate... Nem akartam senki mást. Csak Kate-et.

Jim bólintott. - Nézd... te és Kate, értem én. Csak azt kívánom, bárcsak valaki más lett volna. Ha Roland eljön... Még nem állunk készen rá. Még ha győzünk is, a legtöbben nem éljük túl. Remélem, megéri.

- Roland úgyis eljön - mondtam. - Akár benne lesz Kate az egyenletben, akár nem. És múltkor egy démonhadsereg harmadát térdre kényszerítette. Hatalma van, és ez a hasznunkra lesz. - És én szeretem őt.

- Mi van, ha elmegy, amikor az apja megjelenik?

Rámeredtem. - Kate? Ugyanarról a nőről beszélünk, igaz? Amikor mások elmenekülnek, ő harcba indul.

- Roland nagyon erős - mondta Jim. - Nézd, nem tudok olyan sokat arról, hogyan működik a mágiájuk, de abból, amit Dali mondott, Kate azért szúratta a hasába azt a kardot, mert az a családja véréből készült. Nem tudta úgy irányítani, hogy csak úgy megragadja. Fel kellett oldania a testében. Ha ez mond neked valamit.

Azt, hogy még hosszú út állt Kate előtt, hogy szembenézzen az apjával. Segítségre lesz szüksége, és én leszek az a segítség.

- Egy hét múlva találkozom vele - mondtam. - Vacsorát készít nekem.

Jim felsóhajtott. - Szóval döntöttél.

- Döntöttem.

- Oké. - Ezen Jim elrágódott egy darabig. - Nos, ez megkönnyíti az életemet. Azt hiszem, az embereimnek nem kell tovább üldözniük téged, amikor meglátogatod a lakását.

Egyszerűen csak rábámultam.

Jim felállt, és az ajtóhoz sétált. - Még valami. Ha én Voron helyében lennék, beprogramoznám, hogy elrejtse, ki is ő valójában. A férfi nem volt idióta. Belé verhette, hogy rejtőzködjön. Bízik benned annyira, hogy elmondja, ki is ő valójában? Mert ha nincs bizalom, akkor tudod, hogy ez nem fog működni.

- Azt hiszem, majd kiderül.