Még egy kis szösszenet, ez most a Perem világából, a harmadik rész alatt játszódik közvetlenül az előtt, hogy a fiúk felszöknének a sárkány kabinjába.


George és Jack az iskolában



Jack hunyorogva nézett három fiúra, akik elállták a folyosót. A történelemórája a második emeleten volt. És ő most a harmadikon tartózkodott. El kellett sétálnia a három srác mellett, hogy eljusson a lefelé vezető lépcsőhöz. A középsőnek, egy magas, sötét hajú srácnak az a félig ijedt, félig dühös tekintet volt az arcán, ami általában verekedésre utalt. Jól viselkedni verekedés közben nagyon nehéznek bizonyulna.
Jack megállt. Jobbra egy sor ablak ontotta a napfényt a hosszú, csempézett folyosóra. Balra több ajtó vezetett különböző tantermekbe. Az ajtók diákáradatot eresztettek be, és újabb áldozatokat nyeltek el az unalom újabb órájára. Túl sok tanú volt ahhoz, hogy gyorsan elintézze őket.
Ha jelenetet rendezne, hívnák Declant és Rose-t, akik szobafogságra ítélnék és figyeltetnék. Nem lenne éjféli repülőút Kaliforniába.
Egy pillanatra Jack fontolóra vette, hogy kimászik az ablakon, és lemászik a második emeletre. Nem lenne nehéz - álmában is képes lenne rá. Rose azonban kifejezetten figyelmeztette, hogy az iskolában ne másszon ki az ablakon.
Nem volt más választása. Jack átdobta a vállára a táskáját, és elindult a folyosón, miközben igyekezett unottnak látszani. A három gyerek rábámult. Igen, biztosan verekedés lesz. De talán nem itt. Ennyi emberrel a közelben bármit, amit elkezdenek, még azelőtt leállítanák, mielőtt valódi kár keletkezne, és mindketten bajba kerülnének. A sötét hajú kölyök előrelépett, elállva az útját. Ha a srác lendít, a gyomorszáján fogja eltalálni, mérte fel Jack. Csak egy rövid ütés, kiüti belőle a szart is, hogy ne tudjon sikítani, és továbbmegy.
- Jack Camarine! - A sötét hajú kölyök hangja egy kicsit túl magasra emelkedett. Fejek fordultak feléjük. Remek.
Jack megállt. - Igen?
- A nevem Rodward Grayson. A nagybátyám a summericki Earl Grayson."
Ez pontosan semmit sem mondott Jacknek. Várt, hátha több információ is kiderül.
Grayson mély levegőt vett. - Két nappal ezelőtt a banketten megsértetted a nagybátyámat.
Jack fejében összeálltak a darabkák. - A nagybátyád volt az, aki kurvának nevezte a nővéremet?
Grayson arca még jobban elvörösödött. - Ez most mellékes. Megsértetted a családomat. Elégtételt követelek.
Mi? Jack meredten bámult rá.
- Azt mondtam, elégtételt követelek! - ismételte meg Grayson.
Nyilvánvalóan elvártak tőle valamit, de Jacknek fogalma sem volt, hogy mit. - Kérdezd meg valamelyik barátodat, talán ők tudnak ebben segíteni.
Grayson élénkvörös lett.
- Verekedni akar veled, te hülye - mondta a nagyobbik srác a balján.
Jack közömbös pillantást vetett rá. - Nem fog neki tetszeni.
- Nem, te vagy az, akinek nem fog tetszeni - mondta Grayson.
- Rendben. Akarod, hogy itt helyben szétrúgjam a segged, vagy inkább később? Döntsd el, mert nekem órám van.
- Suli után, este nyolckor - mondta Grayson. - A gyakorlópályán. Légy ott, vagy mindenkinek elmondom, hogy gyáva vagy.
Abból, amit George reggel mondott az órák között, úgy volt, hogy addig maradnak az iskolában, amíg Gaston el nem jön értük alkonyatkor. Augusztus közepe volt, és a nap fél kilenc körül nyugodott le. Ha szerencséjük van, elintézheti ezt a zűrzavart, és rögtön utána el is mehet.
- Rendben. - Jack megvonta a vállát, és elindult a lépcső felé.
- Komolyan mondom, Camarine! - mondta Grayson.
Jack továbbment. A nagydarab szőke kölyök Grayson jobbján felállt, elállta az útját. Jack elrejtett egy vigyort, és futólag megütötte a vállával. Az ütéstől a szőke srác balra pördült, és eltűnt az útjából. Jack továbbment, az unott tekintetet maszkként tartva az arcán. Körülötte gyerekek váltak el, átengedve őt.
Talán mégis volt valami ebben a nemtörődömségben.
Elindult lefelé a lépcsőn, és látta, hogy George jön felfelé. Elérték egymást.
- Nyolc órakor meccsem lesz a gyakorlópályán - mondta neki Jack halkan.
- Kivel?
- Valami Grayson nevű idiótával. Azt mondja, megsértettem a nagybátyját.
- Találkoztam Graysonnal. Ezt nem ő találta ki. Valaki felbujtotta. - George a homlokát ráncolta. - Találkozunk a parkban.
Jack forgatta a szemét. - Álmomban is szétrúgom a seggét, George.
- Akkor is veled megyek.
Elindultak az útjukra. Jack lekocogott a lépcsőn. Soha nem tudta megérteni, hogy a normális embereknek miért kell mindent ilyen bonyolulttá tenniük.
###
Jack a nagy tölgyfa ágán feküdt, és figyelte az alatta elterülő világot. A gyakorlópálya egy nagyjából százötven láb széles, döngölt földdel borított teret foglalt el a tornacsarnok mögött – ami egy magas kőépület volt, sarkait vicsorgó medvék díszítették. Gondosan nyírt törpeciprusok szegélyezték a területet, mindegyikük körülbelül hat láb magas volt, és olyan alakú, mint egy fejjel lefelé fordított jégcsap. Balra feküdt az akadálypálya. Jobbra volt a hatalmas füves pálya, ahol a bel-ga-t játszották, ami egyrészt amerikai foci, másrészt európai foci, harmadrészt pedig a másik csapat tagjainak ütlegelése.
A tölgyfa a gyakorlópálya déli vége fölé nyújtotta ágait, és erről a pontról Jacknek kitűnő rálátása volt. Jó hely volt ez egy bunyóhoz, gondolta magában. A kollégium kihalt volt - a nappali tagozatosok hazamentek, az állandó diákok pedig a hálókörletük felé tartottak a tanulószobába. A tornaterem mögött senki sem lézenghetett, és ha mégis arra jártak, a ciprusok eltakarták a kilátást.
Jack elnyújtózott az ágon. Szép este lesz a sárkányon való repüléshez. Az esti levegőnek friss illata volt. A föld éppen kezdett kihűlni, és a meleg felszállt belőle, beleolvadt a sötétlő égboltba. Egy felhő sem volt a láthatáron.
Jack nem volt egészen biztos benne, hogy ez az egész párbajügy hogyan fog alakulni. Semmi értelme nem volt a harcnak, hacsak nem győzött, és ő eléggé biztos volt benne, hogy győzni tud. De Grayson zavarba hozta. Miért harcoljon valamiért, amit a nagybátyjának mondott, főleg, ha az az igazság volt. Ha a nagybátyja nem nyitotta volna ki a nagy, kövér száját...
Vérszomj öntötte el, és egy pillanatra Jack vöröset látott, akárcsak két nappal ezelőtt a díszteremben.
Jack beszívta a levegőt az orrán keresztül, és lassan kiengedte, megpróbálta a levegővel együtt kilélegezni az őrületet. Meg akarta ölni Grayson nagybátyját. Annyira meg akarta ölni, hogy hallotta a pulzust a férfi nyakában, és érezte a róla áradó izzadtság szagát. A világ két éjszakával ezelőtt váltott igazán élesre, és ez épp csak azelőtt történt, hogy elkapott valamit, és megölte. Vagy éppen egy harc előtt. Így vagy úgy, de vér volt benne.
Ez rossz volt, döntött Jack. Előbb vagy utóbb meg fog ölni valakit. Még soha nem ölt embert. Megkérdezhetné Larkot, milyen, de az nem lenne civilizált.
Három fickó balról megkerülte a tornatermet, és kisétáltak a gyakorlópályára. Az egyik Grayson volt. Egy rövid, széles kardot hordott bőrmarkolatban. A másik egy kisebb srác volt, akire Jack még a folyosóról emlékezett. A kisebbik kölyök Grayson jobbján állt. A harmadik srác idősebb volt, talán tizennégy-tizenöt éves, mint George. A haja sötét volt, mint Graysoné, és ő is a saját kardját hordta, egy hosszú pengét.
A nagydarab szőke srác, akivel Jack összeütközött a folyosón, hiányzott. Jack vigyorgott, kivillantva a fogait. Így van. Nem akart semmit.
Grayson megállt a tölgy alatt, balra nézett, jobbra nézett, megfordult, visszasétált, majd ismét a tölgyhöz sétált. - Mi van, ha nem jön el?
- El fog jönni - mondta az idősebb srác.
- Honnan tudod, Bosner?
- Mert ő egy Camarine. Arrogánsak. Meg fog jelenni.
- Örökbe fogadták - mondta a kisebbik srác.
Bosner úgy nézett rá, mintha a kisebbik gyerek hülye lenne.
Grayson balra menetelt, sarkon fordult, jobbra menetelt...
- Hagyd abba - mondta neki Bosner. - Nem kell aggódni. Mi hárman vagyunk, és ő meg csak egyedül.
- Úgy hallottam, az alakváltók úgy harcolnak, mint a démonok - okoskodott a kisebbik kölyök.
- Fogd be a szád - mondta neki Bosner. - Mindenki tudja, hogy az olyan állatok, mint ő, nem tudnak villantani. Meg tudom sütni ott, ahol áll.
Á, szóval ez egy ilyen harc lesz. Jack leesett az ágról, és Grayson mögött landolt. Grayson megfordult. Jack kivillantotta rá a fogait. Grayson egyenesen a levegőbe emelkedett, ugyanott landolt, és a kardját szorongatva hátrált.
Bosner ujjai körül halvány fehér fénylő csíkok gyűltek össze. - Ó, nézd csak! Mégiscsak sikerült. Pedig azt mondják, hogy az alakváltók nem tudják megmondani az időt.
George kilépett az egyik jobb oldali ciprus mögül. - Az öcsémnek jobb jegyei vannak algebrából, mint neked, Bosner. Biztos vagyok benne, hogy az idő meghatározása nem jelent neki kihívást.
George egy szélárnyékos helyet választott magának. Hahh.
Bosner grimaszolt. - Camarine.
George keresztbe fonta a karját, arisztokratikus gőgöt árasztva magából, úgy nézett ki, mint Declan kisebb változata. - Bosner. Mit keresel itt? Ez egy alsós párbaj.
- Azért vagyok itt, hogy megbizonyosodjak róla, hogy tisztességes lesz. Ne izgasd fel magad.
- És ezt szívjóságból teszed?
- Grayson az unokatestvérem - morogta Bosner. - Nem avatkozom bele, hacsak az öcséd nem kezd el csalni.
- Pontosan hogyan is csalsz egy párbajban? - George gúnyosan elmosolyodott. Jacknek el kellett ismernie, a gúnyos mosoly elég jó volt.
Senki sem válaszolt.
- De igazad van. Tisztességesnek kell lennie. - George egy pillanatra lehunyta a szemét.
Egy hatalmas, sötét alak vált le a tetőről, lezuhant, mint egy kő, és George mellett landolt a fűben, hatalmas mancsai sarló alakú karmaival a fűbe vájtak. A vállánál olyan magas volt, mint George, csakhogy a fenevad négy hatalmas lábon állt. Kemény izmok szegélyezték oroszlánszerű testét, amelyet hatalmas, bőrszerű szárnyak árnyékoltak be, mindegyiknek borotvaéles karmok voltak a hegyén. A fenevad mögött hosszú, hajlékony, tüskékkel borított farka suhogott.
A lény leeresztette széles fejét, sötétvörös sörénye hosszú szálakban lógott lefelé. Az arca volt a legrosszabb. Akárhányszor is nézte Jack, sosem tudta megszokni. Egy férfi arca, sebhelyes, oroszlánbőrbe burkolózva, égővörös szemekkel meredt a fiúkra. A fenevad kinyitotta a pofáját, hosszú, vörös szakálla összeolvadt a sörényével, és megmutatta nekik az agyarait, két sor hosszú, éles fogat, amelyek arra lettek tervezve, hogy húst tépjenek és csontot zúzzanak. Mély morgó hang tört elő belőle. - Mester...
Grayson elsápadt, mint egy lepedő. A kisebbik kölyök megdermedt a helyén, mint egy rémült nyúl. Bosner három lépést hátrált.
- Most már egálban vagyunk - mondta George. - Három három ellen.
- Ez micsoda? - A kisebbik gyerek a mantikórra mutatott.
- Ez Regulus. - Mondta Jack. - George készítette.
- Valójában felélesztettem - mondta George.
- Élőhalott? - Grayson hátrált egy lépést.
- Nem egészen - mondta George. - Nem vagyunk egészen biztosak benne, hogy mi is ő. Egy külön osztályba tartozik.
- Hogy lehet ez egálban? - követelte Bosner. – Nálatok van egy alakváltó és egy szörnyeteg?
- Mielőtt kijöttem volna, az öcsém ott áll egyedül az egyik oldalon, a másik oldalon pedig az unokatestvéred, a barátja, és te a villantásoddal együtt.
- Mondtam, hogy nem fogok beleavatni!
- Addig nem, amíg Jack péppé nem veri az unokatestvéredet, és akkor te megsütnéd a varázslattal.
- Ez baromság!
Regulus George felé fordította az arcát. - Megölhetem?
- Nem. Nem avatkozom bele, ha te sem, Bosner. Maradj ki ebből a harcból, és nincs miért aggódnod.
- Nem hiszek neked!
George hangja jeges nyugalomra váltott. - Most azzal vádolsz, hogy hazudok?
- Akinek inge, az vegye magára! – vágott vissza Bosner.
- Harcolhatok vagy sem? - kérdezte Jack.
- Nem tudom. - George széttárta a karját. - Kérdezzük meg Bosnert.
Egy férfi átugrott az edzőpályát a bel-ga pályától elválasztó alacsony kerítésen, és közöttük landolt. Alacsony volt, úgy öt láb és hat hüvelyk, és még alacsonyabbnak tűnt, mert izmos volt, mint egy medve. Hosszú fekete haja az arcába omlott. Szemei visszatükrözték a naplemente fényét, és ezüstösen csillogtak.
Jack elfojtott egy sziszegést, amely a torkában gerjedt. A Gastonból áradó illat azt jelezte, hogy "nem ember".
A kiskölyök a tornaterem biztonsága felé vette az irányt.
- Hagyjátok abba a hülyéskedést - ugatott Gaston. - Azt várjátok tőlem, hogy visszatartsam a Tükör sárkányát?
- Ezt majd máskor intézzük el - mondta George.
- Már alig várom - mondta Bosner.
- Ne nevettess!
- George! – csattant fel Gaston hangja.
- Gyerünk, Grayson. - Bosner a tornaterem felé menetelt. Grayson egy hosszú pillanatig bámulta őket, majd megfordult és követte.
Gaston az ellenkező irányba indult. Jack felsóhajtott, és követte. George megveregette Regulus vállát. - Nem jöhetsz velünk. A kabin túl kicsi, és a sárkány megérzi, ha követsz.
- Értem, mester. Nem követlek, de meg foglak találni titeket.
A mantikór szárnyát csapkodva felugrott, és felszállt az égbe. George rohant, hogy utolérje.
- Hagynod kellett volna, hogy szétrúgjam a seggét - mondta Jack.
- Nagyobb, mint te - mondta neki George. - Bosner maga nem tudott veled megküzdeni, mert két osztállyal feletted jár, ezért Graysont bíztatta fel. Bosner villantása világoskék, majdnem fehér. Az első adandó alkalommal félbevágott volna.
- Én előbb ölném meg őt.
- És akkor még nagyobb problémánk lenne.
- Csak nem értem, mi értelme volt a beszélgetésnek?
- Ó, fogd már be, Jack!
- Nem, csak azt akarom tudni, hogy legközelebb, amikor harcolnom kell, hagyjak-e rá egy plusz órát?
George a szemét forgatta. - Fogd be!
- Te fogd be.
- Kevesebb beszéd, több séta - parancsolta Gaston. - A sárkány egy óra múlva indul, és még rengeteget kell gyalogolnunk.


Még egy kis Roman




A holdfényes égbolt alatt végtelen sztyeppék húzódtak előtte. A kovil, egy pampafű fajta magas, sötét szálai a combjáig értek. A távolban fekete felhők kavarogtak, alacsonyan szálltak a fű felett, hideg és élő természetfeletti sötétség.  Nem volt szeme, mégis türelmetlenül meredt rá.

 Egy széllökés. A kovil meghajolt, virágainak és leveleinek ezüstös tollazata megremegett a szélben.  Hullámok gördültek végig a fűtengeren.

Fölkapta fekete köpenyét, és a füvön át a sötétségbe sétált... 

- Roman?

Egy női hang törte meg az álmát.  Valaki megrázta a vállát. 

- Roman!

A szemei felpattantak.  Egy nő hajolt elé, nagy kék szemei tágra nyíltak. Vörös haja, amelyet előző este sima kontyba tornyozott, most zabolátlanul göndörödött a feje körül. Így rendezetlenül jobban tetszett neki, döntötte el. 

- Valaki van a házban - sziszegte a nő.  - Zajt hallottam.

Fájt a feje.  Kikászálódni a puha, meleg takaróból, és megkeresni a zaj forrását, volt az utolsó dolog, amit ebben a pillanatban tenni akart. 

- Semmi baj - motyogta Roman, és visszasüllyedt az álomvilágba.

- Roman!

- Oké, oké. -  Felült, és kilendítette a lábát a takaróból. A hideg belemart meztelen bőrébe, és megborzongott.  A mágia volt hatalmon, ami azt jelentette, hogy a fűtőtest nem kapott energiát. Hagyott parazsat a kandallóban, de az éjszaka folyamán biztosan kialudt.  A mágiahullámok egyik hátránya a sok közül. Elég sok volt.

Valami csörömpölt a konyhában.

Mögötte Layla felzihált.

Átment a hálószobán az ajtóhoz. Nem foglalkozott a tündérlámpásokkal.  Nem volt rá szüksége. A látása ugyanolyan jó volt sötétben, mint nappal, és még ha nem is lett volna az, már régen megjegyezte a ház körvonalait. Bekötött szemmel is körbe tudott járni a házában, és soha nem ütközött bele semmibe.

Újabb zaj, az egyik kerámiatányér csörömpölése a másikon.

Hűvös huzat érte a hátát, összerezzent, megborzongott, és besétált a konyhába. Az ablakon keresztül holdfény ragyogott be, homályos fénybe borítva az U alakú szekrénysort. Sosem értette, miért kell minden vízszintes felületet telepakolni, a szekrényén a fekete gránit munkalapok lágyan csillogtak, többnyire csupaszon. A mosogatóban álló piszkos edények viszont szúrták a szemet.  Tegnap este elmosogathatta volna őket, de Laylának érdekes ötletei voltak az este további részével kapcsolatban, és úgy döntött, hogy érdemes ezeket felfedezni.

Karmok száraz kattogása hallatszott a fán.  Jobbra fordult, követve a hangot.  Egy apró, sötét alak suhant el balra.

Mögötte megzörrent az ablak, és egy újabb jeges széllökés csapott le a csupasz hátára. Nos, ez megmagyarázta a dolgot.

Felsóhajtott, becsukta az ablakot, és bereteszelte.

Karmok csikorogtak mögötte. Egy szekrényajtó puffant.

Nehéz hete volt. Csak egy nyugodt hétvégére vágyott, egy jó ételre, szexre és tíz óra alvásra, hogy bepótolja a kimaradt pihenőidőt. Nyolc órával is beérte volna. A pokolba, akár hat órával is.

Elővett egy kis tálkát a szekrényből, kinyitotta a hűtőt, kivett egy kancsó tejet, és öntött egy keveset a tálba. A látomás a sztyeppéről lehet, hogy idézés volt, de az is lehet, hogy csak egy elbaszott álom. Nem lehetett megmondani. Ha idézés volt, és ő elszalasztotta, akkor pokolian meg fog fizetni érte. A Pusztító mindig megkapta, ami jár neki.

Roman letette a tálat a padlóra, és csettintett a nyelvével.

A szekrény ajtaja résnyire kinyílt. Egy apró, izzó szem meredt rá, mint egy aranyérme a sötét tó alján, amely visszatükrözi a nap egy kósza sugarát.

Átváltott oroszra.  - Na, gyerünk már.  Gyere ki.

Egy apró barna mancs nyúlt át a résen, belülről megragadta az ajtót. Hosszú fekete karmok kattogtak a fán. A kis jószág kimászott. Körülbelül akkora volt, mint egy házimacska, barna, bolyhos mókusbunda borította, de a teste inkább egy makira vagy majomra emlékeztetett, kivéve a hosszú, csupasz farkát, amelyet bizonyára egy szerencsétlen oposszumtól lopott el. Kis bőrszerű szárnyak nyúltak ki a hátából, a bal oldali véres és szakadt volt.  Az arca hatalmas kerek szemeivel és apró rózsaszín orrával egy fülesmakira hasonlított, de ahol a kis főemlősök aranyosak voltak, ez itt hátborzongatóan és riasztóan nézett ki, mintha egy ember rémálmából jött volna elő, és most nem tudja, hogyan menjen vissza.

Leült a hátsó lábára, hátborzongató karmos mancsaival könyörögve fel-alá hadonászott, így jól megnézhette a kecskepatára emlékeztető hátsó mancsait és a belőlük kiálló két hosszú karmocskát.

Egy anchutka. A kis gonosz jószágok gyűjtőneve, egy alcsoportja annak, amit a pogány szlávok nechistnek - tisztátalan erőnek - neveztek.  Az igazat megvallva, az anchutkák nem voltak olyan rosszindulatúak, mint a nechistek nagy része.  Nagy különbség volt köztük és például a badzulák között, akik megkeresték a kiszolgáltatott embereket, beköltöztek a házaikba, és olyan kétségbeeséssel töltötték el őket, hogy azok világgá mentek.

Az anchutkák többnyire ártalmatlanok voltak, ha figyelmen kívül hagyták őket. Ha eléggé felbosszantottad őket, haraptak, ha pedig el akartak ijeszteni, hátborzongató hangon nyöszörögtek és vinnyogtak. Néha egy-egy erősebb nechistnek sikerült összeterelni, és szolgálatra kényszeríteni őket. De még ilyenkor is gyávák voltak, és az első adandó alkalommal elszaladtak.

Roman az anchutka felé tolta a tálat. Az állat meglepő gyorsasággal odasietett, és belekortyolt a tejbe. A férfi jobban szemügyre vette a szárnyat.  A bőrszerű hártya foszlányokban lógott. Valami a nagy fogaival megragadhatta.

Egy mozgás arra késztette, hogy megforduljon. Layla állt mögötte, lepedőbe burkolózva, és az ajtó mellett tartott baseballütőt szorongatta.

- Mi az... - Layla meglátta az anchutkát. Elkerekedett a szeme, és felsikoltott.

Az anchutka megugrott, majd megfulladt a tejtől, és az ijedtségtől a padlóra hányt egy félig megemésztett egeret.

Nagyszerű.

- Öld meg!  Öld meg!

Roman odament a lányhoz, és átkarolta. - Semmi baj.  Ártalmatlan.

- Öld meg!

- Nem. - A hangját megnyugtató szinten tartotta.  - Ez csak egy kis szörnyeteg.  Nem fog bántani.

A lány pislogott.  - Miért van itt?

- Mert megsérült. Amikor a gonosz lények megsérülnek, néha megtalálnak. Menj vissza az ágyba.  Összevarrom, és utána csatlakozom hozzád.

Az anchutka hosszú, remegő nyöszörgést adott ki.  Layla megrándult.

 - Hozzá fogsz nyúlni?

- Igen. Utána megmosom a kezem.

- Amikor azt mondtad, hogy egy gonosz isten papja vagy...

- Sötét isten - javította ki megszokásból. Pontosan tudta, hogy ez a beszélgetés hogyan fog végződni.  Már többször is megtörtént, és sosem végződött jól.

- Azt hittem, ez csak egy felszedős szöveg.

- Nem az.

A nő megrázta a fejét. - Több magyarázatra van szükségem. Például, hogy mennyire vagy gonosz?

Kinyitotta a száját.

Abban a pillanatban sötétség öntötte el az elméjét. 

Egy végtelen sztyeppén állt a holdtalan ég alatt. Az éjszaka dühös felhőben forrongott előtte, csillagokkal és villámokkal tarkítva. A Pusztító végtelenül elnéző volt.  De soha nem vele.

Roman félrehúzta fekete köpenyét, és letérdelt a kovilba. Álmában elmaradt az idézésről. Most ennek ára lesz.

A sötétség emberré alakult át.  Túl magas és túl széles vállú volt, fekete tunikát és fekete nadrágot viselt.  Kék-fekete haja a vállára omlott.  Tűz égett mellette a fűben, néhány rönk várta, hogy székként használhassák. A lángok fölött egy szarvas sült a nyárson.

A Vadász. Nem is olyan rossz. A Harcos rosszabb volt, az Öreg még rosszabb, és a Sötétség volt a legrosszabb, de a Vadász még elfogadható.

Csernobog felé fordult. Szigorú ezüst szemek mérték végig. Az isten a tűz felé biccentett.

Roman felállt, odasétált, és a láng mellett várakozott.

A tűzből felszállt a füst, és a mélyén egy fiatalember képe formálódott. Túl hosszúra nőtt gesztenyebarna haj, keskeny arc, törékenynek látszó kölyök, talán tizenhét éves lehetett, talán valamivel idősebb. Sérülékeny állkapocs és fáradt tekintet a szemében, mintha azt várta volna, hogy pofon vágják. Az a fajta gyerek, akit a középiskolában terrorizálnának.

Csernobog kinyitotta a száját. - Hozd ezt rendbe.

Igen, persze. - Melyiket akarod, megöljük vagy megmentsük?

Chernobog elgondolkodott. - Már halott. Veles vissza akarja kapni a farkasát. Keresd meg a farkaspásztort.

Fájdalom hasított Roman koponyájába. Áttörte a fájdalmat, és kinyitotta a szemét. Minden izma fájt, a teste leblokkolt és mozdulatlanná vált.  Roman összeszorította a fogait, és erőlködve felemelte a karját. Fájdalom öntötte el, olyan éles, hogy elvakította, aztán újra tudott mozogni.

A konyhában állt, meztelenül. A lába mellett vizelettócsa hűlt. Az anchutka a lábát ölelte, és aggódó nyöszörgést hallatott. Egy eldobott lepedő hevert a padlón. Úgy érezte, egyedül van a házban. Layla eltűnt.

Új nap, ugyanaz a régi szar. Felóhajtott, felkapta az anchutkát, letette a pultra, és elment egy rongyért, hogy feltakarítsa a padlót.


 Aktuális hírek


A Kate Daniels eposz rajongói fordításai közül eddig kimaradtak Andrea Nash történetei, itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. És Romant is jobban megismerhetjük belőle, ő is megérdemelne egy saját könyvet. 

A regény az 5. Kate Daniels regény után játszódik.

A bejegyzés végén lévő drive-os linket másoljátok be a böngészőbe, és megnyílik egy drive-os mappa, amiből a könyv pdf és epub formátumban is letölthető.


Andrea Nash

1. rész Fegyvermágia - rajongói fordítás, saját munka











Ilona Andrews mélyebbre ás Kate Daniels világába, és elmeséli annak eddig el nem mondott történeteit...

Miután kirúgták az Irgalmas Lovagrendből, Andrea egész élete romokban hever. Úgy próbálja magát újra összeszedni, hogy az Élvágásnál, legjobb barátnője kis nyomozócégénél helyezkedik el. Amikor több alakváltó, akik Raphael Medranonak - a Bouda klán alfahímjének és Andrea egykori szerelmének - dolgoznak, váratlanul meghal egy munkaterületen, Andreát bízzák meg a nyomozással. Együtt kell működnie Raphaellel, miközben a gyilkos felkutatása a természetfeletti Atlanta titkos alvilágába vezet, és a férfi iránti érzelmeit háttérbe kell szorítania a világ megmentése érdekében...

Eredeti nyelven megvásárolható:


A következő drive-os linket másoljátok be a böngészőbe, és megnyílik egy drive-os mappa, amiből a könyv pdf és epub formátumban is letölthető.

https://drive.google.com/drive/folders/1KDzgZ07IECeSXJb6IWyUBa83r7qgTqjW?usp=sharing


Előkészületben/ tervezve (a sorrend megváltozhat)

Ella Summers: A Szirén éneke (Leda 3) és sorozat többi része
Ilona Andrews: A penge söprése (Fogadós 4 - Maud Demille)
Ilona Andrews: Megkérdőjelezhető ügyfél novella
Amanda Bouchet: Heart on fire
Ilona Andrews: Julie Olsen Lennart - Aurelia Ryder történetei (Mágikus tesztek, A tűz királya novellák, Vérörökös)
Ilona Andrews: Sorsdöntő pengék (Kinsmen sorozat következő része)
Anne Bishop: Mások magyarul hivatalos kiadásban meg nem jelent részei, a harmadik rész kiadása folyamatban van állítólag
Jayne Castle (Jayne Ann Krentz/Amanda Quick): Harmony sorozata (ennek két része korábban megjelent magyarul)

Tehát évekre előre megvannak a terveim :-)