Kedves Olvasók!
Egy kis szösszenet Ilona Andrews-ék blogjáról. Remélem tetszeni fog.
Vállalati buzgalom
- Mint tudja, Maria, a gazdaság jelenlegi állapota megköveteli, hogy vállalatunk megfelelő hozzáállást fejlesszen ki, hogy megfeleljen a piac gyorsan változó körülményeinek.
A HR-menedzser mosolygott, keze egy fekete mappán pihent, amelyre arannyal dombornyomott FINERGY szó volt írva. A negyvenes éveiben járt. A sminkjét technikai precizitással vitték fel. Áttetsző rózsaszínű, szakmailag elfogadható hosszúságú akril körmein apró fehér hópelyhek voltak, az ünnepi szezonra utalva. A nyakából rózsakvarc nyaklánc csüngött, minden egyes gyöngye egyformára volt csiszolva, a körmeihez és a szemüvegének szinte átlátszó rózsaszín keretéhez illően.
Úgy tűnt, mintha műanyagból öntötték volna egy céges formába, hagyták volna megkeményedni, kihúzták, kifényesítették, majd merev mosollyal és a nagykönyv szerinti hajjal a tárgyalóba helyezték volna. Egyfajta általános, tömeggyártott menedzser.
A két oldalán ülő két férfi ugyanabból a gyárból származott, és azonos arckifejezésükön látszott a kötelességtudó aggodalom az irodai drónért, akit épp most akartak leselejtezni. Egységes front, arra az esetre, ha gondok adódnának.
- A fejlemények fényében nehéz döntéseket kellett hoznunk.
A vállalati királyi többes. Vicces dolog ez a polírozott műanyaggal kapcsolatban - hajlamos volt csúszni. Semmi sem ragadt rá, beleértve még a felelősséget is.
- Úgy döntöttünk, hogy elválnak útjaink, Maria.
A keresztnév, a személyes kapcsolat illúzióját hivatott kelteni. Itt mindannyian családtagok vagyunk. Bizonyára megérti, Maria. Semmi személyes, Maria.
- Ön nagy hasznára vált a csapatunknak, azonban csökkentenünk kell a rezsiköltségeket.
Maga nem egy személy, Maria. Ezt nevetségesen rosszul kezelték. Fájdalmasan elhúzódott, tele volt üres közhelyekkel. Egyszerűen borzalmas.
- Úgy döntöttünk, hogy el kell engedjük önt.
Na végre.
- Próbáljon nem kudarcként tekinteni erre, hanem inkább egy új lehetőségként, hogy levonhassa a tanulságokat és alkalmazhassa őket a jövőbeni terveiben.
Nem, nem csak rosszul kezelték. Kimagaslóan rosszul kezelték, mintha arra törekedtek volna, hogy minden egyes pipa be legyen jelölve, hogy mit nem szabad csinálni, amikor kirúgnak egy alkalmazottat. Most mondd, hogy elkísérsz az ajtóig...
- Cory kikíséri az ajtóig.
És megvan az i-re a pont.
- Sok szerencsét, Maria. Szurkolunk önnek.
A kísértés, hogy gúnyosan tapsoljon nekik, majdnem túl nagy volt, de a körülményekhez képest felelőtlenség lett volna. Az ehhez hasonló megállapodások bizonyos elvárásokkal jártak, és ezeket tiszteletben kellett tartani.
Az általuk felajánlott doboz túl nagy volt az íróasztalon lévő kevés holminak. Cory figyelő tekintete alatt a dobozba rakodásuk csupán másodpercekig tartott. Egy liftezés következett, a benne lévő tükörben Cory tükörképe látszott, kőkemény arc, Brooks Brothers öltöny, mellette egy harmincas évein túl járó, olajszín bőrű, sötét hajú, bubifrizurára vágott hajú nő derengett fel, a Torrid Harper-blúz egy számmal nagyobb volt rajta. Micsoda kontraszt.
Ezután következett a tágas előcsarnokon való átkelés, a volt munkatársak szánakozó pillantásaival kísérve, amelyek egyszerre voltak együttérzőek és óvatosak, mintha egy fáradt, irodai egyenruhát viselő nő helyett egy leprást láttak volna mocskos rongyokban, és attól tartottak volna, hogy a betegség terjedni fog.
A Callas-torony üvegajtói kinyíltak, szabadságot és napsütést kínálva. Cory kisétált, és az ajtó elé cövekelt le, készen arra, hogy kockára tegye az életét a vállalati titkok védelmében, arra az esetre, ha a volt alkalmazott úgy döntene, hogy megrohamozza az ajtót.
Túl kevés, túl késő. Uhh.
Itt volt az ideje, hogy lehangoltan végigsétáljon az utcán, és eltűnjön a szem elől.
A város élte a maga életét, mit sem törődve a vállalati túlbuzgóság nevében történt kirúgások apró tragédiáival. Sűrű, szürke felhők szőtték át az eget. Hamarosan elkezd szitálni az eső.
Egy fegyverszürke BMW iX húzódott közelebb a járdaszegélyhez, surrogó csendben, ahogy csak az elektromos járművek tudnak. A hátsó utasoldali ablak lehúzódott, és egy női arcot mutatott. A maga visszafogott módján nagyon szép volt. Világosbarna szemek, arannyal tarkítva, természetes hosszú szempillák keretezték. Gyönyörű arc. Gesztenyebarna haja olyan fonatba volt fonva, amely túl lágy és romantikus lett volna a tárgyalóteremben ülő HR-triónak.
Megváltoztatta a hajszínét. Jobban állt neki. A szokásos szőke haját valahogy mindig lélektelennek érezte. Túl hidegnek tűnt.
A nő megdöntötte a fejét. - Elvihetem?"
- Ismerjük egymást?
A nő mosolygott, anélkül, hogy szétnyitotta volna az ajkait. - Nem túl közelről, de mindjárt esni fog az eső, és az irodája legalább húsz percre van innen.
Ó. Tudta. Honnan?
- Ebben az esetben köszönöm. Csatlakozom önhöz.
Egy sofőr szállt ki, átvette a dobozt, és kinyitotta a másik oldalon lévő utasajtót. A beszállás csak egy pillanatig tartott. Az anyósülésen egy nagy, vöröses dobermann ült, valami furcsa biztonsági övvel bekötve, tekintete éber és figyelmes volt.
Az autó visszahúzódott a forgalomba.
A visszaváltozás olyan volt, mint egy könnyed, képzeletbeli nyújtózkodás. Rövid erőlködés, majd enyhe megkönnyebbülés.
Eltűnt az olajszínű bőr, a rövid, sötét bubifrizura, a blúz és az egyen fekete nadrág. Újra magas volt, a szokásos személyisége szilárdan a helyén, ismerősen, mint egy régi kesztyű. Ezúttal tényleg nyújtózkodott, a vállaiból egy görcsöt dolgozott ki. A görnyedt testtartás kissé megviselte.
A nő őszinte bámulattal figyelte a férfit. A férfinak már hozzá kellett volna szoknia, de a nő részéről ez üdítően hatott.
- Szabad egy pillanatra?
A nő bólintott.
Elővette a mobiltelefonját a Zegna-öltönyéből, és kiválasztotta a helyettesét a kapcsolati listából. Zachary azonnal felvette.
- Tessék.
- Szabadulj meg a FINERGY-től.
- Értettem.
Befejezte a hívást, egyik hosszú lábát átvetette a másikon, és elmosolyodott.
- Azt hiszem, én is ejtem a FINERGY-t - mondta.
- Erősen javaslom.
- Most már az adósa vagyok, Montgomery Elsőrendű.
. Egyáltalán nem. - Kicsit feljebb csúsztatta a szemüvegét az orrán. - Kérem, szólítson Augustine-nak. Nos, mit tehet az MNN a Harrison Házért?
