Találtam Amanda Bouchet honlapján pár extra jelenetet Griffin szemszögében, ez itt az első:
Griffin először látja meg Cat-et
hát csak így tudom elképzelni, Henry Cavill
a Halhatatlanokban, mint Thészeusz
Griffin, az új Béta Sinta...
Istenek, de fáradt volt. Hetek óta harcok, vér, mocsok és gyász vette körül. És a győzelem is.
Végre győzelem.
De semminek sem volt még vége. Egeria ült a trónon. A szülei és a testvérei biztonságban voltak Sinta várában. De meddig? A mágiahasználók egyelőre megdöbbentek. Minden esély ellenére, a hosszú történelem tanulságai ellenére a leigázásról, ő győzött. Ez a szünet a döbbenet utóhatása volt, mielőtt a gondolkodás újra működésbe lépett, tervek születtek, és lázadás tört ki.
Szüksége volt egy mágiahasználóra az oldalán, méghozzá gyorsan. Szüksége volt valakire a hagyományos uralkodó osztályból, aki ezt a kollektív döbbenetet rettegéssé változtathatja.
Eddig nem talált senkit, aki érdemlegesen hajlandó lett volna segíteni nekik, vagy akár csak hajlandó lett volna ezt megfontolni. Ezért volt itt, a cirkuszban. Ez a hely tele volt mágusokkal, hatalmasokkal is, de ők hozzászoktak ahhoz, hogy rendszeresen keveredjenek a mágianélküliekkel. Abból, amit megfigyelt, kevésbé tűntek előítéletesnek és összességében nyitottabbak voltak.
Remélte.
Griffin mogorván nézett körül, a tömeget fürkészve kereste a hatalmas mágus nyomait, akit korábban este látott fellépni. Egy emberi óriás tüzet csinált és repült. Vagy legalábbis lebegett. Hasznos lehetett volna. De valamiért még mindig be volt sózva, hogy valaki mást találjon, csak azt nem tudta, kit.
Senkit sem érzett megfelelőnek, akivel ma este itt találkozott, és úgy bízott az ösztöneiben, mint a családjában és a legközelebbi barátaiban. Ők még soha nem hagyták cserben. Olyan volt, mintha valami zümmögne a csontjaiban, és az idegesítő zaj addig nem akart lecsillapodni, amíg meg nem találta pontosan azt, akit keresett, azt a valakit, aki segíthet neki biztosítani Sintát. Végleg.
Bárcsak...
A férfi minden gondolata megállt, ajkai szétnyíltak, de anélkül, hogy reménye lett volna arra, hogy a lélegzetet kap. Egy sötét hajú nő haladt át a látóterében, minden egyes érzékszervét megragadta, túlterhelve azokat egy perzselő forróságban lobogó lánggal. Az esze a nő látványától megállt - túl sok volt ahhoz, hogy egyszerre feldolgozza -, de a vére hirtelen úgy dübörgött, mintha egyenesen az ereibe pumpáltak volna egy fújtatóval.
Erőszakos. Összezúzó. Túláradó. A szívverését a torkában érezze.
A nő. Ő az egyetlen.
Újra kapott levegőt, kényszerítette a szemét, hogy a környezete is újra fókuszba kerüljön, és ne hagyja vakon és sebezhetőn, csak a nőt látta, és a pulzusa nem akart lelassulni. Egyenesen a nő felé száguldott. Követni akarta.
Nem látta a nőt semmilyen számot bemutatni, de a nő ízig-vérig mágiahasználó volt. Ez nem lehetett kétséges. Megpillantotta az élénkzöld szemek villanását, és elakadt a lélegzete. Hatalom. Tele volt vele - kétségtelenül -, és most éppen egy könnyed mosoly álcázta, ami olyan volt, mintha pengét szúrnának a mellkasába, mert egy idősebb, bajuszos férfinak szólt, nem neki, és Griffinnek úgy kellett ez a mosoly, mint a következő lélegzetvétel.
A nő olyan húzással hívta magához, amit egyenesen a zsigereiben érzett. A vére felforrósodott. Az egész teste kész volt lángra kapni. A nőt akarta, az egész nőt, és sasként figyelte, alig tudta visszafogni magát, hogy ne zúzzon össze minden embert, aki eltakarta a látványát.
Valami erőteljes megrántotta, a lába megmozdult, és a lány felé sétált, nem törődve azzal, hogy a csapata követi-e. Nem szabadott volna senkinek sem közéjük állni, főleg nem egy idegenekből álló tömegnek. A lány fölött, alatt, és benne akart lenni. Alig tudta elhinni, hogy ennyire akarta.
A nő megfordult, és egy jóslásra felállított asztal felé sétált, amelyről a férfi ösztönösen tudta, hogy az övé. A feneke ringott a szűk bőrnadrágban, és a férfi szája csontszáraz lett. A nő kicsi volt, de pompás alakú. Görbületei tökéletesen illeszkedtek a kezéhez. Meg akarta ismerni őt tetőtől talpig. Fizikai fájdalmat érzett, hogy a kezét a nő hosszú hajába temesse, és kibogozza a laza fonatot, hogy az a sűrű tömeg végigfolyjon a hátán és a karjaira. Az ujjai bizsergettek a vágytól, hogy megérintse a lányt. A vér olyan helyekre zúdult a testében, amelyeknek semmi közük nem volt a racionális gondolkodáshoz. Istenek, meg akarta ragadni a lányt, és elragadni, mint egy barbár. Mint akibe villám csapott, égett a vágytól, hogy a nő csak az övé legyen.
De ezt nem tehette meg. Több dolog miatt kellett neki a lány, mint ez a szélsőséges, zsigeri vonzalom, de most egész Sintára is gondolnia kellett. Bár a lány volt a leglenyűgözőbb nő, akit valaha látott, nem volt kétsége afelől, hogy az egyik legerősebb is. Jelenleg erre kellett koncentrálnia. Figyelni fogja őt, követi a cirkuszt, ha kell, és megpróbálja kideríteni, milyen mágiával rendelkezik, és hogy a hasznára lehet-e a birodalomnak.
Egyelőre elengedni a lányt olyan volt, mintha a hasba vágta volna magát, de Griffinnek volt egy mély megérzése, hogy ő lehet a kulcsa Sinta biztonságának. És még egy valamit biztosan tudott: bármilyen mágiát is rejtett a sötét hajú nő a jósnő színjátéka mögé, amit előadott, vissza fog érte térni, mert értékes mágiahasználó vagy sem, a nőt neki szánták, és addig nem lesz újra egész, amíg meg nem szerzi magának.
