Kedves Olvasók!


Ilona ma az alábbi kis beszélgetéssel lepett meg minket. Megtudjuk végre miről beszélgetett Maud Klaussal, amikor az meglátogatta.


Mindent megmagyarázok




- Mindent megmagyarázok - mondta Klaus. - De előbb sürgősebb dolgokat kell megbeszélnünk.
Ó, te csak azt képzeled. - Mi lehet sürgetőbb annál, mint hogy döntőbíró lettél? - Maud keresztbe fonta a karját a mellkasán. - Elmondtad már Dinának? Azt hiszi, hogy talán meghaltál.
- Tökéletesen megalapozott okaim volták rá, hogy így kezeljem a dolgokat.
- Ez most komoly?
Arland gyengéden megérintette a vállát. - Talán hallhatnánk az okát ennek a váratlan látogatásnak?
Ahhh. A nő legyintett a kezével. - Csak rajta.
Klaus az asztalnak támaszkodott, félig ráülve. Egy emlék megcsapta Maudot, és lelkileg kizökkentette az egyensúlyából. Pontosan így ült mindig, mikor még mindketten tinédzserek voltak, a szüleik fogadójában. Egyszerre volt nosztalgikus, mert itt volt, élve és láthatólag jól; szomorú, mert az anyjuk és az apjuk még mindig nem került elő; és dühítő, mert a Földön, ebben a pillanatban is, Dina épp betegre aggódta magát érte.
- Köszönöm - mondta Arland.
- Megbeszéltétek már az időpontot?
- Három hónap múlva - mondta a nő. - Szűk családi körben tartjuk.
- Azt javaslom, halasszátok el - mondta Klaus.
- Miért? Mennyi időre? - kérdezte Maud.
- Néhány év? - mondta Klaus. - Egy évtized lenne a legjobb.
- És miért kellene ezt tennünk?
- Ellenségeket szereztél magadnak - mondta a férfi.
- Légy konkrétabb - csattant fel a nő.
- Emlékszel a szörnyetegre, réges-régen, a fogadóban? Amelyik üldözött téged, amikor még kisgyerek voltál?
- A mukama. - Arland kivillantotta az agyarait.
- Elmesélted neki? Jól van. Ez megkönnyíti a dolgokat. A részleteket most nem tudom elmagyarázni, de a dolgok összefüggnek. Te, Dina, a korrupt ad-hal és a mukama. Mindezek egy bonyolult egésznek a részei. Ha most tartjátok meg az esküvőtöket, akkor meg fognak titeket támadni. Vannak olyan erők odakint, amelyek meg akarják akadályozni az egyesüléseteket. A legbiztonságosabb, legbölcsebb dolog, ha megvárjátok, amíg minden előkészület befejeződik. Ha adtok nekem egy évtizedet...
- Csak hogy átlássam a dolgokat - mondta Arland, az arca elsötétült. - Azt mondod, hogy ha megtartjuk az esküvőnket, a megmaradt mukamák megszállhatják a bolygót, hogy ezt megakadályozzák?
- Lényegében igen - mondta Klaus.
Arland szemében ragadozó fény szikrázott fel.
- Te is arra gondolsz, amire én? - kérdezte a nő.
Arland bólintott. - Valóban el kell halasztanunk.
- Örülök, hogy belátod, hogy ez a legbölcs... - kezdte Klaus.
- Nagyobbat kell tervezzünk - mondta Maud.
- Ó, igen. - Arland elvigyorodott, megmutatva az agyarait. - Sokkal nagyobbat. Mindenkit meg kell hívnunk. Körülbelül tíz hónap múlva készen állunk.
Klaus rájuk meredt.
- El kellene mondanunk anyádnak az inváziót - mondta Maud. - Lady Ilemina imádni fogja.
- Ó, nagyon fog örülni. - Arland a hatalmas kezét Klaus vállára csapta. - Köszönöm ezt az örömteli újságot, jövendőbeli sógorom. A legjobb híreket hozod. A miénk lesz a Krahr történelmének legpompásabb esküvője. Mindenkit meg fogunk hívni.
Maud elvigyorodott, és egy gyors csókot nyomott Arland ajkára. - Alig várom.
Hihi, Arland messzire jutott a "Ha megházasodom, teljes mértékben szándékomban áll minden előkészületet ráhagyni valaki másra" kijelentéstől. Azt hiszem, most fedeztük fel, hogyan lehet a vámpír férfiakat érdekeltté tenni az esküvői előkészületekben: ígérj nekik egy szörnyinváziót!



16 megjegyzés:

  1. Koszonom🙂🙂

    VálaszTörlés
  2. :-D Csodás, köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen, nagyon jó.

    VálaszTörlés
  4. Isteni! Teljesen felvillanyozódtam! Micsoda folytatás! Köszönöm szépen!😁👍

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik!! Köszi.😃

    VálaszTörlés
  6. Hát ez nagyon nagy! Kb. 2 percig folyt a könnyem a röhögéstől.... :D :D :D
    Köszi a fordítást!

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm szépen ☺️😍

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm szépen!!! Nagyon szeretem ezt a sorozatot!!! Remélhetőleg lesz még belőle!

    VálaszTörlés