Kedves Olvasók!

Hamarosan megjelenik a Rubinláz, a Rejtett örökség 6. része,  még ebben az évben le szeretném fordítani, ha minden jól megy, a szerzők kiraktak egy törölt jelenetet a honlapjukra, ezt hoztam most nektek.

Regina

Törölt jelenet a Rubinlázból

Michael Latimer hatalmas ember volt.

Ez nem volt egészen pontos leírás. Voltak más tulajdonságai is, amiket észre kellett venni rajta, és ezek sokkal aggasztóbbak voltak, és nagyobb súllyal estek a latba. Ahogyan ült, elegánsan, kiegyensúlyozottan, nyugodtan, de mégis ugrásra kész állapotot sugározva. Ahogyan tartotta magát, azzal a teljes magabiztossággal. Sötét szemében borotvaéles értelem csillogott. De mégis a mérete volt az első, ami mély benyomást tett.

Hat láb és öt hüvelyk magas volt. Testalkata megfelelt a magasságának, és a tökéletesen szabott argentin kék öltöny szakszerűen hangsúlyozta széles vállát, széles mellkasát és keskeny derekát. Alatta frissel vasalt tengerészkék inget viselt, és a színkombináció előnyösen mutatott a sötétbarna bőrén. Göndör, fekete haját rövidre vágatta, és az elegáns kecskeszakáll és bajusz kihangsúlyozta a nevetségesen szögletes állkapcsát. A fő tárgyalónk eléggé nagy volt, de ő már a jelenlétével a nagy részét uralta.

Egyedül ültem az asztal túloldalán. Csak én és a tabletem. Minél kevesebb ember vett részt ezen, annál jobb.

Régóta vártam már erre.

- Egyszerű leszek, Baylor Elsőrendű. - A hangja mély volt és kimért. Tudtad, hogy ha ez az ember elüvölti magát, valószínűleg vége a világnak. - Tudom, hogy itt tartják az unokatestvéremet.

Nem "itt van az unokatestvérem", vagy "az unokatestvérem a vendége", hanem itt tartják az unokatestvéremet, ami azt jelentette, hogy az unokatestvére felett hatalmat gyakorolok, és elhatározta, hogy mindenáron meg akarja törni ezt.

- Elő fogja állítani Reginát. Én beszélni fogok vele. És aztán elmegyünk.

Nem szóltam semmit.

- Mire várunk még? - kérdezte.

- Eltart egy darabig, amíg a műhelyből az irodába érnek - mondtam neki.

Michael éles pillantást vetett rám.

Kezdtem azt hinni, hogy a Michael nevűek az én Audrey-m. Különböző okokból kifolyólag a családunknak gondjai voltak az Audrey nevű nőkkel, és most Michaelek is hasonlóan nehéznek bizonyultak. A Levéltáros Michaele élő sötétség formájában idézte meg a halált. Michael Latimer a mágia által összetartott és az akaratával megelevenített szerkezeteket épített. Ezek a konstrukciók halálosak és elpusztíthatatlanok voltak, és azon a listán, ahol azokat a veszélyes Elsőrendűeket sorolták fel, akiket nem szabadna beengedni az irodádba, ő állt a legelső helyen.

A nyitott ajtón keresztül fém és kő halk csattogása hallatszott. Cinder sétált be a szobába, egy acélból és műanyagból készült, bullterrier nagyságú, simulékony fekete macskaféle. Leült az ajtó mellé, farkát a mancsa köré ívelte, és a tiszta mágiával izzó smaragdzöld szemeivel bámult ránk.

Regina követte a macskát. A haját ma lazára hagyta, és göndör glóriában lebegett a feje körül. Bőrtónusa megegyezett Michaelével, ugyanolyan gazdag barna volt, arany alaptónussal. Kék, csavart, apró virágokkal díszített napernyőt és pántos szandált viselt.

Véletlenül pontosan ugyanazt a kék árnyalatot választották.

Regina széttárta a karját, a csuklóján megcsillantak az üvegkarkötők. Michael felállt, a lány pedig megölelte.

- Jól nézel ki, Latimer Elsőrendű - mondta neki.

- Jól vagy? - kérdezte a férfi. - Fogva tartanak?

A nő a székére mutatott. - Üljünk le. Beszélgessünk.

A férfi leült. A nő intett az ujjaival. Cinder a mancsával becsukta az ajtót, és odasettenkedett elé. Regina leült egy székre.

Michael rám nézett. - Most már elmehet.

Hahh!

- Itt marad - mondta Regina.

- Miért?

- Mert ez az ő irodája, Michael. És azt akarom, hogy ismertje az egész történetet. A párom és én nem sokat mondtunk el neki, csak annyit, hogy a családom gondot fog okozni, akkor azt mondta, hogy majd akkor foglalkozunk vele, ha ez megtörténik. Ez a közös ügyünk.

Michael felemelte a kezét. - Rendben. Legyen ahogy akarod.

Leültek.

- Három év, Regina. Se egy szó. Se e-mail, se sms.

Egyetlen telefonhívás sem. Az anyád nem áll szóba velem. Az apád minden alkalommal sírva fakad, amikor a neved említésre kerül. - Előrehajolt. - Mi történt? Hogyan hozhatjuk helyre?

Regina felém fordult. - Ez egy hosszú történet. Az apáink testvérek. Az én apám, Ray Latimer az idősebb, Michael apja, Reggie pedig két évvel fiatalabb nála. Pontosan ugyanúgy néznek ki. Amikor kicsik voltak, az emberek azt kérdezték a nagymamámtól, hogy ikrek-e.

Michael hátradőlt a székében. Láthatóan nem szerette volna előttem kibeszélni a családi dolgaikat, de most bizonyára úgy döntött, hogy Regina szóval tartása a fontosabb.

- Az apám, mostantól Raynek fogom hívni, Ray úgy nőtt fel, hogy azt hitte, ő lesz a családunk feje. Nem volt Elsőrendű a vérvonalunkban, de minden generáció egy kicsit erősebb volt az előzőnél, így a vektorunk felfelé mutatott. A nagyapám gondoskodott róla, hogy mind Ray, mind Reggie megértse, hogy a Latimer névnek jelentenie kell valamit Dallasban, és hogy egy nap a családunkból Ház lesz.

Ez nem volt szokatlan. Sokan büszkék voltak a családnevükre, és a legtöbb vérvonal, amely következetesen Kiemelkedőket termelt, abban reménykedett, hogy Házzá válhat.

- Ray egészséges volt, míg Michael apja asztmás. Reggie bácsi nagy volt és erős, de nem tudott úgy szaladgálni és játszani, mint a többi gyerek. De Ray gondoskodott Reggie-ről. Nem hagyta, hogy bárki is piszkálja, mert Ray Latimer öccsét senki sem piszkálhatta.

- Ez nem egészen így volt - mondta Michael.

- Pontosan így történt - mondta. - A szerepeik előre meg voltak határozva. Ray vezette volna a családot, és ő kapta volna a dicsőség oroszlánrészét, Reggie pedig a segítőkész csatlósa lett volna. Kivéve, hogy megjelent Serenity Hamilton. Ő egy kicsi, de tehetséges animátorházból származó Elsőrendű, és a szülei olyan férjet akartak neki találni, aki csatlakozik az ő családjukhoz. Ray volt versenyben, de végül Reggie kapta meg a lányt.

- És Raynek ez nem tetszett? - találgattam.

Regina elmosolyodott. - Ray dühös volt. Az ő elképzelései szerint Reggie ellopta, ami az övé lehetett volna. A fiatalabb, gyengébb testvére, a teher, amit olyan nemesen cipelt, háttérbe szorította őt. Serenity annyira szerette Reggie-t, hogy még a szülei akarata ellenére is hozzáment. Felvette a nevét, és Latimer lett. Mindez nem illeszkedett Hamiltonék terveibe. Senki sem volt boldog, kivéve Reggie-t és Serenity-t. Houstonba költöztek, és megszületett Michael.

Michael a szemét forgatta.

- Ő volt a legaranyosabb kisbaba.

- Idősebb vagyok nálad - dörmögte az egykori legcukibb kisbaba. - Nem is emlékszel.

- Láttam a képeket. A baba miatt Hamiltonék épp átértékelték a helyzetet, és akkor Michael ereje megnyilvánult. Zseniális. Egyszerűen zseniális. Tudtad, hogy kétéves korában elevenítette meg az első működőképes konstrukcióját?

Michaelre néztem. – És az jó?

- A legtöbben már kisgyermekkorban elkezdünk építkezni - mondta. - Apró darabkákat próbálunk animálni. Ez egy kényszer. Muszáj csinálnunk, de a legtöbb ember öt-hat éves koráig még nem képes összerakni az egész folyamatot egy működőképes konstrukcióvá. Én egyszerűen korán kezdtem.

- Nagyon szerény. - Regina kinyújtotta a kezét, és megsimogatta Michael karját. - Hamiltonék annyira le voltak nyűgözve, hogy feloszlatták a Házukat, és megreformálták Latimer név alatt, hogy Michael megkapja a fejlődéséhez szükséges védelmet. Ettől majdnem vége lett Raynek. Az övé kellett volna, hogy legyen a gyönyörű feleség, a tehetséges fiú és a Ház. Nem tudott ezzel megbirkózni. Azóta tele van keserű gyűlölettel. Lubickol benne.

- Már túljutott rajta - mondta Michael.

Regina megrázta a fejét. - Közel sem. Ray azzal van azóta is elfoglalva, hogy megszerezze a saját Házát, akárcsak Reggie. Ő nem volt Elsőrendű, ezért tehetséges gyerekeket kellett csinálnia, ez volt a megoldás. Csak be kellett bizonyítania, hogy az ő családi ékszerei jobban működnek, mint a bátyjáé.

Családi ékszer...

Michael grimaszolt. - Bárcsak ne mondtad volna ezt.

Regina rám kacsintott, és folytatta. - Ray feleségül vette az anyámat, egy másik felsőbbrendű Kiemelkedőt, és három gyerekük született, aztán Ray rávette anyut, hogy csináljanak még kettőt. Egyikünknek sem jött össze. Ó, mindannyian erősek, okosak és tehetségesek vagyunk, de ez nem számít. Folyton egy Elsőrendűvel próbálkozott, és mi cserbenhagytuk.

- Miről szól ez az egész? - kérdezte Michael.

- Kezdek odaérni. Apám nem akart semmit sem kezdeni a bátyjával, sem az unokahúgával vagy az unokaöccsével, de aztán Reggie meghalt. A feleségét megtámadták, és ő feláldozta magát, hogy megvédje őt és a gyerekeket. Michael akkor tizenhárom éves volt. Ez is egyike azoknak a vicces Ház-történeteknek, amiket mindannyian a szekrényben tartunk.

- Sajnálom - mondtam Michaelnek. Ez nem volt meglepetés, hiszen alaposan átnéztem a hátterét, amikor először fontolgattuk Patricia felvételét, de az, hogy tudtam róla, nem tette kevésbé fájdalmassá. - Az én apám is meghalt.

- Tudom - mondta Michael.

- Mindenesetre Ray meglátta a lehetőséget - mondta Regina. - Úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna. Nagy családi összejövetelt tartottunk. Ray kibérelte a dallasi Oázist, egy hatalmas, tízhektáros birtokot, ápolt gyepekkel és vízesésekkel. Emlékszem a fehér terítőkre és a pasztell rózsaszínű és fehér rózsákra. Az összes gyerek az asztalok körül rohangált a vasárnapi ruhájában, és megérkezett Mikey unokatestvér, soványan, csendesen és szomorúan. Te voltál a legszomorúbb fiú, akit valaha láttam. Úgy néztél ki, mint egy szellem. És Ray odament, megölelt, és azt mondta...

- Mit mondott?

Michael elernyesztette az állkapcsát. - Isten hozott a családban.

- Milyen érzés volt ez neked? - kérdeztem.

- Csodálatos volt. - Szünetet tartott. - Ray pont úgy nézett ki, mint ő. Olyan volt, mintha az apám újra élne.

- Ray volt a legjobb nagybácsi - Regina hangjából csöpögött a keserűség. – Pontosan eljátszotta a szerepét. Gyerekkori történeteket mesélt Reggie-ről, és úgy bánt Michaellel, mint az a fiú lett volna, akit mindig is akart és megérdemelt. Az igazi fiaival már nem foglalkozott annyira. Ők nem részesültek különleges bánásmódban.

Michael arckifejezése ismét olvashatatlanná vált. - Nem én kértem ezt.

- Tudom - mondta a nő. - Nem a te hibád, Mike. Tudod, hogy szeretlek. Mindannyian szeretünk téged. De tudnod kell, hogy attól a naptól fogva az életünk színházzá változott. Felkészültünk a látogatásaidra. Amikor eljöttél, mindennek tökéletesnek kellett lennie. És ezt egyikünk sem nehezményezte. Szép volt a dolog. Különösen azért, mert egy idő után már nem voltál szomorú, és néhányunk úgy gondolta, hogy ezzel segítünk.

- Még mindig az voltam - mondta. - Megtanultam jobban elrejteni.

Regina bólintott. - Én is így gondoltam. Nagyon sok rejtegetés történt. Ray úgy döntött, hogy elválik anyától, és helyette elveszi Serenityt, hogy örökbe fogadhassa Michaelt, és végre egy Ház feje lehessen. Persze kiszámította a kockázatot. Nem a válással kezdte, hanem a lánykéréssel, és Serenity néni rövidre zárta a dolgot, majd felhívta anyámat. Ez már majdnem túl sok volt az anyámnak.

Regina hangja lágyra váltott.

- Anyám neveltetése szerint, egyszer házasodtál meg az Úr előtt, és házas maradsz, amíg a halál el nem választ. De majdnem elhagyta, végül Ray dolgozott rajta, és rávette, hogy maradjon. Jól ért a siránkozáshoz, ha az kell.

A "dolgozott rajta" szóba rengeteg értelmezést lehet belevinni. Ray Latimer tényleg egy borzalmas alak volt.

Michael szemében gyanakvás csillant fel. Bármit is gondolt, bizonyára nyugtalanítónak találta.

Regina Michaelre pillantott. – Végül Raynek el kellett fogadnia, hogy a legjobb, amit kaphat, hogy azt mondja az embereknek, hogy ő a nagybátyád, ezért újra ránk, a gyerekeire fordította a figyelmét. Mivel egyikünk sem volt Elsőrendű, elvárta, hogy jól házasodjunk, és elkezdjünk Elsőrendű gyerekeket gyártani.

- Megszállottnak tűnik - mondtam.

- Ez a tökéletesen jó szó rá - mondta Regina.

Michael felsóhajtott.

- Egyikünk sem ment bele - mondta Regina. - Alex és Deon elszöktek a hadsereghez. Alisha szerelemből ment férjhez, és egyik gyereke sem Elsőrendű. Az apósa szenátor, és így Ray nem szórakozhat vele. Különben is, ez hat a büszkeségére. Dayanara nem akar gyereket, ezért fizetett egy hamis orvosi vizsgálatért, amely szerint terméketlen. Én voltam Ray utolsó reménye. Én vagyok a legfiatalabb és a legerősebb.

Rossz érzésem támadt. Michael arckifejezése elárulta, hogy neki sem tetszett, hová tart ez az egész.

- Raynek nagy tervei voltak velem. Látnod kellett volna, mennyire kiborult, amikor elmondtam neki, hogy leszbikus vagyok. Azt mondta, hogy bűnös lélek vagyok és egy förtelem, és hogy a pokolra fogok jutni. Aztán megfenyegetett, hogy kitagad.

Michael hátrahúzódott. - Micsoda?

Regina felnevetett.

Én nem tudtam, mit mondjak.

- Elhívott valami őrült prédikátort, hogy különleges tanácsadásban részesítsen, amelynek az volt a célja, hogy 'rendbe jöjjek Istennel'. Rávette a nagymamám, hogy felhívjon, és sírjon a telefonba. Minden nap volt valami új. Ha elutasítottam, kizárt a műhelyből. Tudod, mit tesz ez a fajtánkkal.

Michael állkapcsa mentén kidudorodtak az izmok.

- Amikor Ray rájött, hogy nem vagyok hajlandó meghajolni az akaratának, azt mondta, nem baj, ha Patrícia mellettem marad, de menjek férjhez. Egy Házra gondolt. Én nemet mondtam. Nem tenném ezt sem Patríciával, sem a férfival, akihez hozzá kellett volna mennem, és ami a legfontosabb, magammal sem. Ember vagyok, nem egy alku tárgya vagy tenyészkanca. Házi őrizetbe helyezett.

- Mit csinált? - vicsorgott Michael.

- Bokapánt volt rajtam, mint egy bűnözőn. Ha elhagytam a birtokot, a biztonsági emberei eljöttek értem. Látod, nem hagyta veszni az utolsó esélyét.

Michael úgy nézett ki, mintha el akart volna törni valamit. - Meddig tartott ez az egész?

- Összesen? Körülbelül nyolc hónapig. Épp Franciaországban voltál. Nem tudhattál róla. Talán összetört volna, ha nincs Patrícia. Az ő szeretete adott nekem erőt. Nélküle a pszichiátrián végeztem volna.

Michael a zsebéhez nyúlt.

- Ne telefonálj, Mike. - Megrázta a fejét. - Még nem fejeztem be. Egyik éjjel Ray és én tiszta vizet öntöttünk a pohárba. Azt mondta, hogy elenged, Patríciával lehetek, és nem kell hozzámennem olyasvalakihez, akit nem szeretek, de azt akarja, hogy gyerekeim legyenek. Azt akarta, hogy szüljek gyerekeket, és hogy ő akarja felnevelni őket. Soha nem engedte volna látnom őket. Teljes felügyeleti jogot kapott volna. Azt mondta, hogy gondoljam át, mert a következő lépés a petesejtjeim begyűjtése lehet.

- Nem - tört ki belőlem csak úgy.

- De igen. Amikor elment, anya meglátogatott. Elhozta a pókjait. Azt mondta, hogy vigyem, amit csak tudok, mert ő és én elköltözünk abból a házból. Megpróbáltak megállítani minket, de keményen ellenálltunk. Deon egy kocsival várt ránk. Ő és anya egyenesen a repülőtérre vittek, és amikor odaértem, Patrícia várt a kapunál. Másnap reggel leszálltunk Lengyelországban, és Ray arra ébredt, hogy a legjobb ügyvéd, akit anya családja fel tudott bérelni, beadta a válókeresetet. Anyám már hónapok óta készült erre.

Hátradőlt, a hangja könnyed volt. - Látod, nem a menekülés volt a probléma. A probléma az volt, hogy Rayt visszatartsuk attól, hogy üldözzön minket. Anya befagyasztatta a törvényes vagyonát, de rengeteg pénzt rejtegetett el az évek során. Akárhová mentünk, gondoskodott róla, hogy lerombolja az életünket. Tönkretette a párom hírnevét. Csalás, zsarolás, semmi sem tartotta vissza. Mire idejöttünk, már senki sem akarta felvenni. Annyira jó abban, amit csinál, Michael, és úgy szereti, ahogy mi szeretünk életet lehelni az általunk készített dolgokba. Az apám majdnem elvette tőle.

Michael arca szörnyű kifejezést öltött. Tartotta magát, de gyilkosságra gondolhatott. Láttam a szemében.

- Az egyetlen ok, amiért nem szállt ránk teljes erővel, az az, hogy anya addig húzta a válást, ameddig csak tudta. De ennek most már vége.

Regina arca megkeményedett. Olyan régóta dühös volt, hogy a harag páncéllá kristályosodott.

- Ha valaha is lesznek gyerekeim, nem fogják megismerni az arcát. Soha nem fogja rájuk tenni a koszos mancsait. Soha. Nem fogja elrontani a gyerekeimet a baromságaival. Előbb megölöm őt.

- Miért nem jöttél el hozzám? - kérdezte Michael. A hangja szelíd volt. - Nem bízol bennem? Segíthettem volna neked.

- Persze, hogy bízom benned. És törődöm veled. De ez az egész nem rólad szól.

- Ez meg mit jelentsen?

Regina előrehajolt. - Ha a te segítségedet kérném, az apám behódolna. De csak azért tenné, mert te mondtad. Nem azért, mert én kértem tőle, hogy hagyja abba, vagy mert helytelen dolgot tesz. Nem azért, mert szeret engem. Azért tenné, mert veszélyeztetné a veled való kapcsolatát. Ez nem változtatna semmin, Michael. Még mindig azt hinné, hogy semmi rosszat nem tett. Találna valami más módot, hogy kínozzon engem, és elegem van a kibaszott baromságaiból. Jobb vagyok nála.

Körbeintett a kezével a tárgyalótermen. - Látod ezt az egészet? Itt nincsenek megmentők. A Baylor Ház nem menedéket ad nekem vagy Patríciának. Kétségbeesetten fel akarták venni, és igen, mi is kétségbeesetten azt akartuk, hogy felvegyék, de ez nem jótékonyság, hanem üzleti megállapodás. Ők kimaradnak az én dolgaimból, és én is kimaradok az övékből. Értékelik a páromat, mert ő a legjobb, és nélküle elveszettek lennének.

- Ez igaz - mondtam.

- Nekem nincs szükségem megmentőre. Anya és én már megmentettük magunkat. De arra szükségem van, hogy elismerjenek. Én is ember vagyok, Michael. Erős vagyok, és az a seggfej ezt fel fogja ismerni. Tisztelni fog engem, és félni fog tőlem. Szóval nem, nem fordultam hozzád segítségért. Nincs szükségem arra, hogy kiállj értem. Kiállok én magamért.

Előrehajolt, és a kezét a férfi kezére tette. - Tudom, hogy mit tettél. Mindent tudok a menhelyekről és a jótékonysági szervezetről, és arról, hogy mennyire fontosak neked. Ha hozzád mentem volna, összezúztad volna. Nézz magadra! Alig tudod távol tartani a kezed a telefonodtól. A szíved mélyén védelmező vagy, Mike, és amit elmondtam neked, az nagyon feldühített. Megértem, de szeretném, ha kimaradnál a dolgaimból. Ezt egyedül kell megoldanom.

Csend lett.

Vártunk.

- Oké - mondta Michael. - Nem fogok telefonálni. Nem fogom összezúzni. Nagyon szeretném, de nem fogom. Tudok valahogy segíteni neked?

- Nos, az, hogy nem zaklatod a párom munkaadóját, jó kezdet lenne - mondta Regina. - Egy X. osztályú konstrukciót hoztál a falakon belülre.

Ránéztem.

- A kocsija - mondta. - Az egy gyilkológép. Aktív, és bármikor átalakulhat egy öldöklő konstrukcióvá.

Michael felé fordultam, és széttártam a kezem.

- Azt mondták, hogy akarata ellenére tartják fogva.

- Valami súlyos dologba keveredtek, és téged is félrevezettek - mondta Regina. - Még egy dolog, amit a Baylor Ház ellen bevethettek. Hónapok óta egy műhelyben azt építgetem, amit csak akarok. Ha el akarnék menni, akkor sem tudnának megállítani, ha megpróbálnának, de nem is akarnak. Szeretlek, unokatestvérem. Köszönöm, hogy eljöttél meglátogatni, de jól vagyok.

- Szóval ennyi? - kérdezte.

- Nagyon jó lenne, ha maradnál vacsorára - mondta. - Szeretném, ha megismernéd Patríciát.

A férfi úgy tett, mintha fontolóra venné a dolgot. - Mit készítettél?

- Olasz este lesz. Húsroládot szalonnával és bazsalikommal, teljes kiőrlésű tésztát és salátát.

- Hát, nem vagyok az a fajta, aki visszautasítja a szalonnát - mondta.

A nő rámosolygott a férfira. - Gyere, megmutatom a seregemet.

- Van egy hadsereged? - kérdeztem.

- Hát persze, hogy van. Már a költözésünk előtt is dolgoztam rajtuk. Már majdnem kész vagyok. - Regina mosolya kiélesedett. - Ez az én háborúm, és ha Ray idejön szimatolni, szándékomban áll azt megnyerni.

Michael felém fordult.

- Szívesen látjuk az otthonunkban, Latimer Elsőrendű - mondtam. – Töltsön itt annyi időt, amennyire csak szüksége van.

- Köszönöm - mondta.

Regina és ő felálltak. Cinder az ajtóban nyújtózkodott, tökéletesen utánozva egy igazi macskát, és követte őket kifelé.

Hallgattam lépteiknek és Cinder karmainak távolodó hangját.

Az irodában csend lett.

Hát, ez jobban ment, mint vártam.