Kedves Mindenki!


Aki a csevegés oldalt követte, az már tudja, hogy beteg lettem, ezért tűntem el egy kicsit. A valószínűleg régóta nevelgetett nyaki gerincsérveimből kettő kiszakadt és elég súlyos tüneteket okozott az egyik, részlegesen lebénult a jobb karom.

Szeretném veletek megosztani a jó hírt, hogy a héten megoperáltak, jól sikerült a műtét és a körülményekhez képest jól is vagyok, a tüneteim is nagymértékben javultak. Kaptam egy protézist a nyakamba. Csak örökös hálával tudok gondolni a kezelőorvosomra, valamint az Országos Gerincgyógyászati Központban dolgozó nővérekre, gyógytornászokra és mindenkire, aki segítette a gyógyulásomat. Köszönöm nekik.

Még hosszú út áll előttem, és alapjaiban át kell alakítanom az életemet, alkalmazkodnom kell az új helyzethez, sokkal jobban figyelni az ergonómiára, meg ilyenek, de már látom az alagút végén a fényt.

Szeretném megköszönni a támogatásotokat, és hogy nem hagytátok el az oldalt, sőt nőtt a rendszeres olvasóim száma. A jövőben szeretném folytatni mindenképp a fordításokat, de nem fogom tudni a korábbi tempóban csinálni, ezért elnézést kérek, ha a folytatásokra többet kell várni.

Minden jót nektek, és ahogy a gyógytornászom folyton figyelmeztet: csak királynősen tartani a fejet, le ne essen a korona!


Sziporka


68 megjegyzés:

  1. Örülök hogy jól vagy! Jobbulást kívánok vigyázz magadra és ne felejtsd el a pihenést szia

    VálaszTörlés
  2. Jo egeseget es kitartast kivanok. Koszonom az edigi es jovobeni munkadat.

    VálaszTörlés
  3. Vigyázz magadra, nagyon sokat gondoltam rád,reménykedtem hogy minden rendben megy. Imádom a fordításaidat,de az egészséged most sokkal fontosabb!

    VálaszTörlés
  4. Jobbulást és jó egészséget kívánok!

    VálaszTörlés
  5. Örülök, hogy sikerült a műtét és jobban vagy.
    Margó (nem igazán értem miért vagyok névtelen)

    VálaszTörlés
  6. Örülök, hogy jobban vagy , kitartást és teljes gyógyulást .

    VálaszTörlés
  7. Örülök a sikeres műtétnek! Kitartást a további rögös, gyógyulashoz vezető úthoz! Szorítok érted!🥰

    VálaszTörlés
  8. Már nagyon vártam a híreket rólad! Gyors gyógyulást kívánok neked, sok erőt és kitartást!

    VálaszTörlés
  9. Szia! Örülök a jó híreknek. Már nagyon aggódtam, mi lehet veled. Kitartást, jobbulást! A fordításaidra megéri várni, nem kell mentegetőznöd, ha lassabban haladsz. Csak vigyázz magadra! 😊

    VálaszTörlés
  10. Szia! Gyógyulj meg hamar és vigyázz magadra! :)

    VálaszTörlés
  11. Szia Sziporka! Nagyon örülök a jó híreknek és gyors felépülést kívánok.❤️

    VálaszTörlés
  12. Örülök a sikeres műtétnek! Kitartást gyógyuláshoz. Vigyázz nagyon magadra.

    VálaszTörlés
  13. Mint gyógytornász csak támogatni tudom a kollégámat. Először gyógyulj meg atután gondolhatsz néha ránk is...

    VálaszTörlés
  14. Kedves Sziporka,
    Mielőbbi teljes felgyógyulást kívánok neked! Első az egészség és a család :) Minden fordításodat nagy örömmel fogadom, és ez úton köszönöm áldozatos munkádat, amivel kellemes kikapcsolódást nyújtasz minden olvasódnak!
    Az én nagymamám mindig azt mondta, hogy "emeld fel a fejed, nem szégyenkezel semmiért, de ne annyira, hogy beleessen az orrodba az eső!"
    Minden jót neked, és kitartást :)

    VálaszTörlés
  15. Jobbulást, jó egészséget!

    VálaszTörlés
  16. Kesves Sziporka, kitartást! Jobbulást és mielőbbi teljes felépülést kívánok!

    VálaszTörlés
  17. Jobbulást és minden jót kívánok :)

    VálaszTörlés
  18. Köszi az eddigi áldozatos munkádat és mielőbbi gyógyulást kívánok!! Boreva

    VálaszTörlés
  19. Köszönöm a sok fordítást és gyógyulj meg hamar!!

    VálaszTörlés
  20. Kedves Sziporka! Örülök jól alakultak a dolgok, gyógyulsz és sziporkázol! Vigyázz magadra és továbbra is... igen, királynősen kívül- belül, mert nekünk az vagy!

    VálaszTörlés
  21. Kedves Sziporka! Nagyon sok erőt és kitartást kívánok a gyógyuláshoz!!! Csak megköszönni tudom a sok-sok munkádat, melyet a fordításokra szentelsz! Természetesen TE vagy az első, így a fordításokra szerintem mindenki tud nyugodtan várni. Vigyázz madara és találd meg az egyensúlyt az életedben! Üdv., vardorka

    VálaszTörlés
  22. Kedves Sziporka. Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok

    VálaszTörlés
  23. További sikeres gyógyulást kívánok, várunk vissza 😘

    VálaszTörlés
  24. Nagyon köszönöm a jókívánságaitokat! :-)

    VálaszTörlés
  25. Nagyon örülök, hogy sikerült a műtét és teljes gyógyulást kívánok! Vigyázz magadra, az egészséged a legfontosabb. Nagyon szépen köszönöm a sok munkádat!!! 😘

    VálaszTörlés
  26. Jobbulást kívánok neked, gyógyulj meg!

    VálaszTörlés
  27. Gyors gyógyulást!
    És egy ötlet: a hangfelismerő programok már magyar nyelven is nagyon jól működnek. Ha gyógytornaként nincs szükséged a gépelésre, nagyon nagy részét megspórolhatod.

    VálaszTörlés
  28. Jobbulást kívánok! Gyógyulj meg mihamarabb.

    VálaszTörlés
  29. Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok! Zsu

    VálaszTörlés
  30. Kedves Sziporka! Örülök, hogy jól sikerült a műtéted. Mielőbbi gyógyulást és jó egészséget kívánok neked! ♡ Vigyázz magadra!

    VálaszTörlés
  31. Kedves Sziporka! Örülök, hogy jól alakultak a dolgok, jobbulást kívánok és kitartást!

    VálaszTörlés
  32. Kedves Sziporka, minden jót kívánok Neked!😇

    VálaszTörlés
  33. Jobbulást kívánok neked és kitartást.

    VálaszTörlés
  34. Jobbulást kívánok! Nagyon várunk vissza! Köszönjük az eddigi munkádat, kitartás!😊

    VálaszTörlés
  35. Jobbulást! Gyógyulj meg mihamarabb! A fordításaidra mindig érdemes várni!

    VálaszTörlés
  36. Nagyon örülök hogy jobban vagy,és most az a fontos meg gyógyulj teljesen,mi türelmesen várunk.🥰🥰

    VálaszTörlés
  37. Örülök, hogy jól vagy! Gyógyulj, az egészség a legfontosabb. :)

    VálaszTörlés
  38. Jobbulást kívánok. Gyógyulj az a legfontosabb...

    VálaszTörlés
  39. Kedves Sziporka! Nagyon köszönöm én is az eddigi munkádat, most az a legfontosabb, hogy a saját gyógyulásodra figyelj! Ami nem hátráltatja a mielőbbi felépülésedet, csak olyan feladatokat vállalj be!
    Mi pedig fejlődni fogunk türelemben :), és kívánjuk, hogy teljesen egészséges legyél! Bulblet

    VálaszTörlés
  40. Jobbulást kívánok és kitartás, az egészség a legfontosabb :)

    VálaszTörlés
  41. Gondoltam, hogy valami nagy baj lehet, mert normál körülmények között ennyi időt nem hagytál volna ki. Nagyon örülök, hogy jobban vagy és sok erőt, kitartást kívánok a teljes felépülésedhez!

    VálaszTörlés
  42. Jobbulást kívánok , Rafael legyen veled . Kitartást

    VálaszTörlés
  43. Örülök, hogy minden rendben van már veled, jobbuást és sok erőt, kitartást :)

    VálaszTörlés
  44. jobbulást kivánok

    VálaszTörlés
  45. Jobbulást kívánok😊

    VálaszTörlés
  46. Teljes gyógyulást kívánok!

    VálaszTörlés
  47. Szia! Jobbulást kívánok neked!😘

    VálaszTörlés
  48. Kitartást és jobbulást!

    VálaszTörlés
  49. Nagyon köszönöm a jókívánságokat, és a sok energiát, amit küldtetek. Sokkal jobban vagyok, sokat tornázom, erősítem a legyengült izmokat. :-)

    VálaszTörlés
  50. Kitartás és jobbulást kívánok!🤗

    VálaszTörlés
  51. Kitartás és jobbulást kívánok!

    VálaszTörlés
  52. Mielőbbi gyógyulást kívánok és kitartást !🥰❤️

    VálaszTörlés
  53. Gyógyulj meg hamar :)

    VálaszTörlés
  54. Jobbulást kívánok! 🤗😘

    VálaszTörlés
  55. Gyors gyógyulást kívánok neked :) köszönjük az eddigi és az ez utáni munkádat is :)

    VálaszTörlés
  56. Csak most olvastam, a CHUN-ról jövök mindig, itt is megköszönni a munkádat.
    Gyors és minél fájdalom mentes gyógyulást kívánok!
    Köszönöm szépen a sok sok fordítást.

    VálaszTörlés
  57. Jobbulást kívánok! 😊

    VálaszTörlés
  58. Kedves Sziporka. Mielőbi gyógyulást kívánok. Az egészség az első, minden más csak utána jön. Vigyázz magadra. 🤗

    VálaszTörlés
  59. Jobbulást! ❤️ Sok erőt és kitartást a felépüléshez!

    VálaszTörlés
  60. Gyógyulást kívánok! Remélem már sokkal jobban vagy!

    VálaszTörlés
  61. Kedves Sziporka, mielôbbi gyógyulást neked! Hallgass a gyógytornaszra😉😇

    VálaszTörlés
  62. Kedves Sziporka! Jobbulást, jó egészséget!

    VálaszTörlés