Kedves Olvasók!

Egy kis beszélgetés Kate Daniels és a nagynénje, Erra között (részlet valamelyik jövőbeni könyvből).

- Az egyik férfinak, akit szerettem, volt egy harci kutyája - mondta Erra. - Egy hatalmas nyáladzó, fingó, bűzös leheletű, harcra tenyésztett vadállat volt. Fúj, utáltam azt a kutyát. Soha nem bántottam, de nem akartam a közelemben tudni, ezért toppantottam és elzavartam, ha a közelembe ért. Meglepően gyáva kutya volt. Oroszlánok és emberek ellen is harcba szállt, de ha meglátott engem, mindig elszaladt.

Egy hat láb magas, olimpiai atlétának is beillő, megtermett nő teljes páncélban, és tele fortyogó, félelmetes mágiával. Én is elfutnék, ha felém toppantana.

- Van valami értelme ennek a történetnek, vagy csak meg akartad osztani velem a hűséges kutyák kínzásával kapcsolatos nyugtalanító hobbidat?

Erra grimaszolt. – Nagyszerű tanácsokat kapsz az irántad érzett szeretetem miatt. Egyébként a kutya csak két dologtól félt: tőlem és a mennydörgéstől. Valahányszor villám hasította szét az eget, mindig az ágyam mellett találtam reszketve, és bármennyire is toppantottam és kiabáltam, olyankor nem akart elmenni. Csak ült ott remegve, amíg el nem múlt a vihar, aztán elszenderedett.

- Aha.

- Végül megkérdeztem Leót, hogy miért csinálja ezt a kutya, és azt mondta, hogy én vagyok a legfélelmetesebb lény, akit a kutya ismer. Amikor jön a mennydörgés, hozzám szalad, mert olyan félelmetes vagyok, hogy elijesztem a mennydörgést is, és biztonságban tartom őt.

Felnevettem.

- Ide figyelj, te szemtelen kölyök! Az emberek ugyanilyenek. Akár tetszik, akár nem, te egy Elsőhöz mentél feleségül.

A nevetésem elhalt.

- És igen, tudom, hogy a te szerelmed a legnagyobb szerelem, ami valaha létezett a Földön, és ő elhagyta érted a Falkáját, de már 15 évesen a hatalom gyeplőjét tartotta. Úgy nőtt fel, hogy ő a Bestiák Ura. Ez nem csak az identitása volt, ez formálta a gondolkodásmódját. És mondanom sem kell, hogy az utódja nem teljesít túl jól.

Nem, ezt nem kellett mondania.

- Amikor a dolgok szétesnek Atlantában, ami végül meg fog történni, az alakváltók pánikba esnek. Elfutnak majd a mennydörgés elől a legijesztőbb emberhez, akit ismernek, arra számítva, hogy ő majd biztonságba helyezi őket. Gondolod, hogy képes lesz elfordulni tőlük?

- Nem tudom - mondtam neki.

- Az arcod elárulja, hogy tudod. - Erra ismét rám szegezte a tekintetét. - És még ha valahogy úgy döntene is, hogy nemet mond, te igent mondanál. Elég lenne egyetlen sebezhető, tehetetlen ember egy szánalmat ébresztő történettel, és máris kezedet-lábadat törnéd, hogy a szárnyaid alá vedd.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz. Visszavonultam.

- Szükséged van egy területre, egy védhető bázisra, ami elég nagy ahhoz, hogy sok embernek adjon otthont, pénzre, befolyásos szövetségesekre és kapcsolatokra a helyi szervekkel, hogy az egész működjön is. Megvan ezekből bármi?

- Nincs - préseltem ki magamból.

- Akkor van intézkedni valód, nem igaz?

- Köszönöm, kedves nénikém, hogy ismét felsorolod az összes kudarcom.

- Próbállak életben tartani. Ha azt akarod, hogy azt mondják neked, milyen különleges és csodálatos vagy, menj el apádhoz. Azt akarja, hogy elbukj, hogy kénytelen legyél hozzá futni és könyörögni a bölcsességéért.

- Mi történt a kutyával? - kérdeztem.

- Sok kiskutyát nemzett, és érett öregkort élt meg. Egy párnát tartottam az ágyam mellett, és egy különleges takarót terítettem rá, amikor jöttek a viharok. A párnát és a takarót is vele együtt temettem el, amikor meghalt, hogy ne féljen a túlvilágon. Add át a férjednek és a fiadnak üdvözletemet, és menj dolgozni.