Kedves Olvasók!

Jelenleg Amanda Bouchet sorozatának utolsó részét fordítom, kicsit lassabban megy, ezért hogy ne maradjatok olvasnivaló nélkül, fogadjátok szeretettel ezt a nagyon rövid kis történetet az Andrews Ház honlapjáról.

Sandra

 

Egy nagyon rövid történet Kate Daniels-szel. A Vérörökös (Julie - Aurelia Ryder első könyve) alatt játszódó kis jelenet.

Vannak napok, amikor minden tökéletesen megy. És van olyan nap is, amikor te vagy Sandra.

- Hogy tehetted, Sandra? Hogy tehetted?

Coltnak, Sandra férjének minden bizonnyal volt érzéke a drámához. A tetőn lévő pozíciómból nem láthattam a férfit, de olyan nagy erőfeszítéseket tett a hangteljesítménye fokozására, hogy szinte jobb is volt így. Ha az ember egy lóról és egy pisztolyról nevezi el a gyerekét, a dráma biztos, hogy bekövetkezik.

- Egy hárpia? Egy kibaszott hárpia?

Ittam egy korty almabort a kulacsomból, és nyújtózkodtam egy kicsit, áthelyezve a hátamon lévő kard súlyát. A mágikus hullám ma este erős volt. A nap lassan lenyugodott, vörös sugarai átszűrődtek a közelgő nyári alkonyon. A bájos kétszintes kézzel felhúzott ház a Candler Park közepén állt. Északra a Candler Wood fáit, északkeletre pedig egy templom tornyát láttam. 

A váltás utáni világban a templomok, különösen a jelentős gyülekezettel rendelkezők, a biztonság szigetei voltak. A hitnek hatalma volt, és egy templomhoz közeli cím nagyon felértékelődött. Colt és Sandra egy kisebb vagyont fizethetett egy biztonságosabb helyért, ahol felnevelhették a gyerekeiket. A házukat a bézs tökéletes árnyalatára festették, a kertjüket karbantartották, és az autójuk mindig tiszta volt. A külsőségek fontosak voltak Colt számára. Az a fajta ember volt, aki passzív agresszív üzeneteket hagyott a szomszédság ajtaján, ha a felesége nem volt ott, mert azok elfelejtették elrakni a szemetesüket. Láttam, hogy megtette.

- Mit kellene ezzel kezdenem, Sandra? El kellene magyaráznom a barátainknak, hogy a feleségem minden hónapban tollakat és karmokat növeszt, és egy kibaszott hárpiává változik?

Mellettem Teddy Jo felsóhajtott és mormogott. - Az ember azt gondolná, hogy jobban aggódhatna a sok vér miatt, ami a nőt beteríti. A feleséged három napra eltűnik, aztán véresen jön haza. Nem vinnéd be a kórházba vagy valami ilyesmi?

Házasnak lenni, amikor jól mentek a dolgok, könnyű. Amíg mindketten biztonságban voltak, egészségesek, és sok pénzt kerestek, a harmóniát nem volt olyan nehéz elérni. De amikor tragédia, bánat vagy pénzproblémák merültek fel, akkor derült ki, hogy a házasság tartósnak bizonyul-e.

- Gondoltál egyáltalán az én érzéseimre? Gondoltál arra, hogy ez milyen helyzetbe hoz ez engem?

Teddy Jo összehúzta a szemöldökét.

A nap már majdnem lenyugodott, de a levegő még mindig forró és párás. Hiányzott a tengerparti szellő. Régebben Atlanta volt a vadászterületem, de egy ideje elköltöztem. Most már Wilmington volt az otthonom. A férjem épített nekünk egy erődöt a tengerpart szélén. Ha most ott lennénk, az erkélyen ülnék, és hallgatnám a hullámverést.

A férjemmel minden nyáron visszatértünk a városba, hogy a fiunk eltölthessen egy kis időt a nagyszüleivel és a barátaival, akiket évente egyszer látott. Már szinte soha nem vállaltam munkát Atlantában, de amikor egy régi barát szívességet kér, hogy segítsek megtalálni valakit, akit egy Empusa szekta elrabolt, akkor muszáj kivételt tennem. Különösen, ha házi almaborral fizet. A legjobbal, amit csak ihatsz.

- És mi lesz a gyerekekkel? Gondoltál már a gyerekekre? Mit fogunk nekik mondani? Mit gondolsz, hogy kezdjük a beszélgetés? Sziasztok, Anna és Jordan, anyukátok most jött rá, hogy egy kibaszott szörnyeteg.

- Szét fogom rúgni a seggét - morogta Teddy Jo.

- Ez nem a te harcod.

- Egy undorító, tollal borított förtelem!

Teddy Jo előrehajolt. A szeme tömör feketére váltott.

Az alkarjára tettem a kezem. - Hagyd, hadd csinálja ő maga. Ez a lényeg.

- Egy undorító, mocskos, kibaszott szörnyeteg, aki...

- Huszonnyolc nap - mondta Sandra. A hangja hideg és éles volt.

- Micsoda?

- Az átalakulás nem havonta történik. Huszonnyolc naponként. A holdciklushoz van kötve.

- Mi a faszért érdekelne engem, hogy mennyi ideig tart? Fontos ez most egyáltalán?

- Érdekelhetne, mert már elmagyaráztam neked. Mert a férjem vagy, és ennek fontosnak kellene lennie a számodra, mert nekem is fontos. De téged sosem érdekeltek a számomra fontos dolgok, ugye, Colt?

Teddy Jo megdörzsölte a kezét.

- Hogy mondhatsz ilyet?

- Nem vagyok sem undorító, sem csúnya. Egy βασιλεία vagyok. A vérvonalam királyi. Atlanta összes hárpiája közül egyedül én vagyok képes Πρίγκιπας-t produkálni.

- Az meg mi a fene?

- Egy herceg, Colt. A mágiám több ezer éves. A vonalamat Athéné áldotta meg. Az erőm örökletes. Tehát, amikor a gyerekekkel beszélünk, azt mondjuk nekik, hogy ők egy királyi családból származnak. A lányunk is olyan βασιλεία lesz, mint én. A fiunk egy herceg lesz, egy férfi hárpia, egy a tízezerből.

- Ó, a kurva életbe! - Colt hangja megremegett. - Megfertőzted a gyerekeket a mocskos betegségeddel. Te... te... te...

A férfi hangja elcsuklott, és a látóterembe lépett, egy magas, széles vállú férfi - fekete pólóban és farmerben, sötét haját kontyba kötve viselte - hátrált a bejárati sétányon.

Sandra előrelépett.

A hárpiáknak mindenféle fajtája létezett, de a leggyakoribb a fekete keselyű volt, sötétbarna tollakkal és halvány karmokkal. Sandra nem keselyű volt. 

Tollazata homokbarna volt krémszínű foltokkal tarkítva, mely a hatalmas ragadozó lábait is beborította, karmai kikerülhetetlenül arra emlékeztettek, hogy mielőtt a madarak madarak lettek volna, szörnyű gyíkok voltak. Combközéptől felfelé a teste összetéveszthetetlenül nőies volt, kiugró csípővel, hajlékony derékkal és telt mellekkel, mindez krémszínű puha pehelytollakkal burkolva. A nyaka hosszú volt, az arca pedig gyönyörű és királyi. A fejéről hosszú barna tollakból álló bóbita hullámzott. Hatalmas szárnyak terültek szét a karjairól, mint egy tollas hatalmi köpeny, és három hüvelykes karmokkal felfegyverzett ragadozó kezekben végződtek.

- Athene noctua. - mosolyodott el Teddy Jo.

A bagoly hárpia a férjét bámulta. - Állj mellém, vagy menj el.

- Micsoda?

- Állj mellém, vagy menj el. Válassz.

A férfi megrázta a fejét, sarkon fordult, és elindult az utcán.

- Anya? - szólalt meg egy gyerekhang.

A hárpiák királynője megfordult. Meleg, gyönyörű mosoly sugárzott az arcáról. - Igen, kicsim?

- Abbahagyhatjuk már a bujkálást?

- Igen, édesem. Soha többé nem fogunk bujkálni. Szedd össze a holmidat. Elmegyünk.

Újabb kortyot nyeltem le az almaboromból. Minden jó, ha a vége jó.

- Egyébként - mondta Teddy Jo. - El sem hinnéd, kit láttam a városban valamelyik nap este.

- Tudom.

A szemöldöke felfelé kúszott. - Már tudod.

Persze, hogy tudtam. A gyerekem.

- Gondolom, nem ment haza, mert ha hazament volna, már említetted volna.

Nem tette. Nyolc éve nem láttam őt személyesen. - Mit csinált?

- Épp kijött egy kis templomból a Warren szélén. Nem mentem túl közel. A lány egy mágikus radar.

Ez igaz. Ha Teddy Jo túl közel került volna hozzá, a lány észrevette volna.

- Máshogy nézett ki. Ha nem lett volna a mágiája, sosem tudtam volna meg, hogy ő az. Mi a fene történt?

Felsóhajtottam. - Ez egy hosszú történet.

- Akarod, hogy megkeressem neked?

- Nem.

Beszéltem a nagynénémmel. A Tigris Rózsájának sok tehetsége volt, de a hazugság nem tartozott közéjük. Általában megállás nélkül az unokájáról beszélt, de ezúttal csak annyit mondott, hogy "a gyerek" elment "valamilyen megbízatásra".

Valami történt. A gyerekem nyakig benne volt, a nagynéném is tudott róla, és egyikük sem szólt egy szót sem nekem. Szinte fájdalmas volt, ahogy Erra kétségbeesetten próbálta elkerülni a témát. Mindketten utáltak hazudni, ezért egyszerűen megtartották maguknak a dolgokat.

- Honvágya van - mondtam neki. - Szeretne hazajönni. Az, hogy olyan közel van, de mégsem dobott el mindent, és nem jelent meg a küszöbömön, azt jelenti, hogy nem lehet. Bízom benne. Ha szüksége van rá, kérni fogja a segítségemet.

Teddy Jo megrázta a fejét. - Nem is ismerek rád. Ugyanaz az ember vagy, aki a fia minden egyes tüsszentéskor kiakadt?

 Sandra kisétált a kocsifelhajtóra a két gyerekét, az ötéves Jordant és a kilencéves Annát vezetve, mindketten hátizsákot cipeltek a hátukon. Jordan egy plüssmacit tartott a kezében. Nem sok mindent vittek magukkal.

- A gyerekek felnőnek - mondtam neki. - Fáj, de teret kell adni nekik.

Sandra megfordult, és integetett nekünk.

Teddy Jo rám nézett.

- Nem - mondtam neki. - Nem veszel rá újra. Az elmúlt két napot abban a hevederben lógva töltöttem, miközben végigrepültél az egész átkozott városon. Nem fogsz engem megint magaddal hurcolni. Szedj le a tetőről, és gyalog megyek haza.

- Ahogy akarod.

Thanatosz kitárta fekete szárnyait, és felkapott. A levegő forrongott körülöttünk, majd lerakott a feljáróra.

- Köszönök mindent - mondta Sandra.

- Örömömre szolgált.

Teddy Jo felkapta Jordant. Anna szárnyak és tollak suhogásában megpördült, és mind a négyen felszálltak az égbe.

Néhány pillanatig néztem őket, aztán megfordultam, és lesétáltam az utcán. Két véroroszlánnal együtt élni azt jelentette, hogy terveznem kellett azzal, hogy gyakran és mohón esznek. Vacsorát kellett főznöm, és az áldozati vért is ki kellett szednem a pólómból.